Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Simon János: Közép-európai átmenetek vagy átalakulások? - A rendszerváltozások elméleti megközelítése
A második időszakban zajlott az úgynevezett gazdasági átmenet, 1993 és 2000 között. A közép-európai országok közül a lengyelek, magyarok, csehek és szlovákok lényegében az ezredfordulóra befejezték a privatizációt, míg a románoknál, bolgároknál, horvátoknál és szerbeknél ez jelentősen elhúzódott. Nemcsak az állami vagyon privatizációjának időszaka volt ez, de például a közösségi közföldeké is. Az állami vagyon privatizációjának és reprivatizációjának egyik következménye az állam gazdasági erejének csökkenése, illetve a csökkenő állami szerepvállalás például a szociális területeken, az oktatásban, a munkahelyteremtésben, ami együtt járt a társadalmi feszültségek növekedésével, a munkaadók és a munkavállalók közti konfliktusok szaporodásával, a politikában pedig a jobboldal és baloldal közötti szakadás erősödésével, vagy a liberalizmus és konzervativizmus harcával. A közép-európai országok többségében a külföldi hitelek, a beáramló privatizációs tőke és a munkát szolgáltató új intézmények megszervezése volt hivatott az új struktúrák stabilizálására az ezredfordulóban, főleg Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovéniában és a balti országokban. Az ezt követő harmadik periódus már inkább nevezhető a demokrácia megszilárdulása korszakának, amikor a szociális feszültségek kezelése került előtérbe. A legtöbb ország ekkorra már túl volt a harmadik vagy a negyedik országgyűlési választáson, tehát szinte minden párt kormányzati teljesítményét megismerték, nemcsak az állampolgárok, de maguk a politikusok is. El kellett fogadtatni az emberekkel az új tulajdonviszonyokat, hogy például a közösségi tulajdonnak nevezett állami tulajdont szétszedték, lebontották és pénzért vagy kapcsolati tőkéért egy-két embernek adták. Kezelni kellett a munkanélküliséget, mely korábban nem létezett, a rendszerváltozás folyamatában viszont (főleg a privatizációt követő racionalizálás és a szovjet piac összeomlása következtében) egyes országokban elérte a 15-20%-os arányt. A szociális integráció helyreállítása a legtöbb országban külföldi hitelfelvétellel ment végbe, aminek során a munkanélküliek kisvállalkozás indításához kaptak kezdőtőkét kedvező feltételekkel (Simon 2000: 260-286). Végül pedig - nevezzük negyedik periódusnak! - az ezredforduló körül már több országban a modernizációs feladatok kerültek előtérbe, az ország fejlődési pályára állítása, erősítve szociális integrációját és gazdasági teljesítményét. Köztük főleg a lengyelek, a szlovének, a csehek, és az észtek produkáltak figyelemre méltót. Magyarországon az 1999-2001-es időszakot sokan gazdasági aranykorszaknak nevezik, hiszen akkoriban az ország Európában a második legnagyobb arányú fejlődést produkálta. Lengyelország esetében ez a korszak néhány évvel később következett be. A tranzitológusok szerint az ezredforduló első éveire befejeződött a közép-európai országok demokráciába és piacgazdaságba való átmenete, de a kelet-európaiaké még legalább egy évtizeddel elhúzódott, sőt egyeseké meg is rekedt (Ukrajna), vagy visszarendeződött a tekintélyuralmi rendszer irányába (Belorusszia). Vannak olyan iskolák és irányzatok, melyek szerint az átmenet akkor fejeződik be, ha a civil társadalom egyértelműen megerősödik, sőt, ha már a politikusok maguk is a civil szervezetek felé fordulva keresnek támogatást hatalmuk erősítéséhez. Magyarországon erre legalább 2009-ig, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) első nagyobb rendezvényéig várni kellett, de igazi civil pezsgés csak 2012-től következett be (Simon 2010). 12
