Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1-3. szám - Kahler Frigyes: Az igazságtétel igényének megjelenése, az 1989. év eseményei és az első semmisségi törvény
Ezt követően méltatta az 1953-1954-es reformkezdeményezést és benne Nagy Imre tevékenységét, majd hangsúlyt kapott, hogy 1956-ban „egyszerre kellett küzdenie szektás-dogmatikus ellenfeleivel a fegyveres harcok megfékezésével, a nemzeti sérelmek következményeivel, a restaurációs, retrográd törekvésekkel. A közlemény deklarálja: „A megújuló MSZMP számára elfogadhatatlan, hogy bárkit is politikai tetteiért halálra ítélni.” A következőkben sürgeti Nagy Imre perének felülvizsgálatát, amely „körültekintő és felelősségteljes jogi elemző munka segítségével történhet meg.” Összegezve tartalmilag: a párt rehabilitálja Nagy Imrét! S valójában nem volt kíváncsi a jogi processus eredményére, az eljárást csupán - mint mondani szokás »a rend kedvéért« kellett lefolytatni (hiszen a jogállam felé vettünk irányt). Horn Gyula a rehabilitációról szóló politikai döntéshez adalékokat fűzött - s ezzel kimondta a felmentést a Nagy Imrét érintő legsúlyosabb vádban. E szerint Nagy Imrének a Varsói Szerződésből való kilépését és a semlegesség deklarálását tartalmazó nyilatkozatát azzal a nem elhanyagolható - de forrásszerűen meg nem jelölt - ténnyel, hogy ti. „az a szovjet vezetőkkel egyeztetve történt... Itt magunk közt elmondom azt is, hogy a múlt héten járt nálunk az SZKP-tól két elvtárs, akik ugyancsak nem cáfolták ennek a tényét.” (Kiemelés tőlem. K. F.) A november 4-ét követő időre nézve pedig elmondta: Nagy Imrét „a hivatalos magyar megnyilatkozású állásfoglalásokban” nem érte az a vád, hogy „áruló”. Hozzátette még: „1957 tavaszáig fel sem merült, hogy bíróság elé kell állítani. Még Hruscsov is azt üzente az akkori magyar vezetésnek, Kádár Jánosnak, pártbüntetésre gondolnak Nagy Imrével szemben... és mégis miért lett a sorsa olyan tragikussá, amilyen lett? Először is két oka van. Először is, mert Nagy Imre nem volt hajlandó a szovjet csapatok november 4-i bevonulását és főként a Kádár-kormány legitimitását ennek alapján elismerni. Pedig megpróbálták meggyőzni megagitálni az álláspontja megváltoztatására. A másik: az ő sorsa és társainak sorsa egybekapcsolódott - méghozzá nagyon szorosan - azzal a harccal, ami a Szovjetunióban a XX. kongresszus ellen folyt a visszarendeződés érdekében: a kínai párt óriási nyomást gyakorolt a szovjet és a mi pártunkra meg a többi pártra.” Nagy Imrét tehát - akinek ügyében a halálos ítéletet az MSZMP legfelsőbb vezetése mondta ki -, ugyancsak az MSZMP rehabilitálta anélkül, hogy a bírósági eljárást lefolytatták volnaé4 Mindez akár tükörképe lehet az 1958-as bírósági eljárásnak.55 Annak idején azt is csupán szükséges színjátéknak tekintették. Nagy Imre és a vele kivégzettek ünnepélyes temetése - országos eseménnyé tette a televíziós közvetítés - tehát anélkül történt meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felmentő ítéletét meghozta volna. Erre csupán a temetés után, 1989. július 6-án került sor.56 A törvényességi óvás nyomán hozott határozat hatályon kívül helyezte az 1958-as marasztaló ítéletet57 és Nagy Imrét, dr. Donáth Ferencet, Gimes Miklóst, Kopácsi Sándort, dr. Szilágyi Józsefet, Tildy Zoltánt, Maiéter Pált, dr. Jánosi Ferencet és Vásárhelyi Miklóst az ellenük emelt valamennyi vád alól felmentette. A legfőbb ügyész a törvényességi óvás nyomán részletezte a törvénysértéseket, figyelemmel a tényállás valótlanságaira, végül számba vette az eljárási szabályok alkalmazásával kapcsolatos törvénysértéseket is. 126
