Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1-3. szám - Zinner Tibor: Emlékfoszlányok az első semmisségi törvényhez vezető útról és göröngyeiről

kormány úgyis elfogadtatja a honatyákkal, több, a „párt” dicstelen múltjával összefüggő iratot nem adnak, nem rontják még jobban a helyzetüket. Sőt, mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák további kompromittáló adatok nyilvánosságra kerülését. Láthatták ugyanis azt is, hogy minél jobban tárult fel előttünk a múlt, annál jobban rendültünk mi is meg, mert ennyi gazságot egyikünk sem tételezett fel. A készülő írásunk tartalmáról - Nagy révén - tudomásuk volt, összefoglalónk készülésének és szemléletének híre eljutott Baloghhoz, akivel az MSZP akadékoskodása miatt ekkor már nem volt mit beszélnem. Ezekben a napokban kaptam kézhez a B. M-ből is egy összefoglalót arról, hogy mennyi és milyen állam elleni „bűntett elkövetése” miatt indított büntetőeljárás iratait őrzik a nyilvántartások.104 A kísérőlevél aláírói boldogan nyugtázták, hogy „áldásos” tevékenységünket ott is befejeztük, és „hasonló kérésekkel” már csak az utódaikat fogjuk üldözni.105

Kiderült, hogy az igazságügyi tárca alapvető kérdésekben nem tájékoztatott bennünket.106 A szeptember 4-én tartott kormányzati összejövetelen történtek megvilágítják az eseményeket, és háttérként szolgálnak László korábbi mondandójához. A kormányfő vezette kabinetülésen szeptember 4-én megkapta Kulcsár a felhatalmazást arra, hogy javaslatának megfelelően, a felsőszintű jogszabály adta lehetőséget használják ki politikailag „és készüljön preambulum107 a törvényhez, amelyben a kormány elnézést kér mindazoktól, akiket igazságtalanul meghurcoltak, egyesektől név szerint is”.108

Közben az újságból (majd a nekem küldött újabb, de még mindig nem a készülő semmisségi törvénnyel kapcsolatos előterjesztésből) tudhattam meg, hogy „június elején döntött a kormány az 1949 és 1953 között internáltak munkaviszonyának rendezéséről, és egyben ez év decemberében szabta meg valamennyi 1945 és 1962 között meghurcolt rehabilitálásának határidejét”.109 Erről mi csupán áttételesen, jóval később (az első semmisségi törvény elfogadását követően) kaptunk tájékoztatást, azzal, hogy ne 1990. március (és ne az újság szerinti 1989. december), hanem január vége legyen a munka lezárásának határideje. írásos anyagot nem adtak, szóbeli tájékoztatás, de inkább utasítás történt. Arra nem emlékszem, hogy melyik igazságügyi középvezető közölte velem.

Mindezek után az újságból tudhattam meg azt is, hogy „a kormány gyorsított ütemben készíti az 1956-os népfölkelésben való részvétel miatt elítéltek rehabilitálásáról szóló előterjesztést. Már e munka során kitűnt - írták a jól tájékozott újságírók -, hogy nem mindegy, mit nyilvánít majd ki az Országgyűlés erkölcsi-politikai elégtételként. Nem egyenlő értékű, hogy a politikai bűncselekmények miatt kimondott ítéleteket nyilvánítja semmisnek a parlament, vagy fejet hajt az elkövetett törvénysértések áldozatai előtt. Az első megoldás engedményként, sőt kegygyakorlásként hangzik, és csupán felülvizsgálata a hatalom bizonyos tetteinek, míg a második variáció magában hordozza e tettek értékelését is, azt, hogy a mai hatalom azok elkövetőivel nem vállal közösséget.” Itt fogalmazódtak meg tisztán a kormánynak a pártétól eltérő, Kulcsár által szorgalmazott elvei. Ezeknek a nézeteknek politikai „szellőztetése” Nagy és társai temetése, büntetőügyük újratárgyalása előtt, már június 2-án megtörtént, amikor a Földvárival készített beszélgetést a Népszabadság leközölte.110 Az is ismertté vált, hogy a független szervezetek (is, mint mi februárban) nem két, hanem egy semmisségi törvényben gondolkodtak. Úgy vélték, hogy az Országgyűlés csak egy alkalommal adjon az 1945-1963 között elkövetett valamennyi törvénysértés

107