Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Miskolczy Ambrus: Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból "A kétségbeesés csúcsai' felé II. rész
MISKOLCZY AMBRUS Emil Cioran útja a gyermekkori paradicsomból „A kétségbeesés csúcsai” felé II. RÉSZ A LEVÉLÍRÓ A levélíró Cioran a „megtisztulás” útjára lépett. 19 éves korából maradtak fenn viszont első levelei.93 Megvallom, amikor leveleit kézbe vehettem, a reveláció erejével hatottak.94 Ha ezeknek az ifjúkori leveleknek az írásképe nem igazán hasonlít az öreg Cioran írásképére, sőt azéra sem, aki a kisebb magán-esszéket írta, a bennük felvetett gondolatok annál inkább. Igaz, fordítva olvastam a ciorani életművet. Először francia, majd román könyveit, és leveleit csak végül. És szinte már az első levélben felvillan a bölcs öreg. Most betartjuk a kronológiát. Alighanem van némi jelentősége annak, hogy a tizenkilenc éves Cioran levelei a minapi gyermekkori pajtásnak, Bucur Tincunak szóltak. Hitelesebb a feltárulkozás intenzitása. Talán őszintébb is. Bár a cél nem a másik tájékoztatása, hanem a magamutogatás és a gyónás. A címzett inkább csak arra jó, hogy tartsa a tükröt, amelyben a levélíró önmagát szemléli. A címzett soha nem egyenjogú, csak addig, amíg nem fenyeget a veszély, hogy az ő levele jobban sikerül. Ilyenkor még intenzívebb lesz a levélíró vallomása. A megszólítást követő egyes szám második személy pillanatokon belül általános alannyá válik. íme az első - keltezetlen - levél. A főtéma: az ember lelki nyugtalansága és annak boncolgatása, ami aztán „gyakran belső nár- cizmushoz vezet”. Mert: „A tény, hogy az ember önmagát kínozza, és ezen elgondolkodik az önmaga, mint egyedüli egyén iránti fájdalmas szeretetnek tulajdonítható. Egyáltalán nem igaz, hogy az ember sajnálattal tekint saját belső vívódásaira; ha ez néha így lenne, akkor ezek mesterségesek voltak, az ambíciói és a külső feltételek közötti meg nem felelésből fakadtak. Amikor azonban érzed, hogy ezek a vívódások az ember szerves alkatából, sajátos struktúrájából származnak, olyan természetes objektivációk, amelyekről nem mondhat le, anélkül hogy önmagáról nem mondana le. Egész életemben egyetlen egyszer sem sajnáltam, hogy ilyen a vérmérsékletem; egyébként az ilyen sajnálkozás abszurdum, ha azt hiszem, hogy jó vagyok olyannak, amilyen vagyok. A tény, hogy valahol szenvedtem, valami miatt szomorú voltam, vagy éppen aljas voltam, oly módon, miként senki azon helyzetben - a személyiségnek éppen azt az egyedi jelleget kölcsönzi, amely egyedül igazolja azt, hogy e személyiséget értéknek tartsa az illető. így magyarázom, hogy miért nem akar cserélni egyik ember a másikkal.” A ciorani antropológia nem ismer mellébeszélést. „A legnagyobb emberi képmutatás a hamis szerénység. Attól a pillanattól kezdve, hogy az egyén önmagát elengedhetetlen értéknek érzi, attól a pillanattól kezdve, hogy önmagát a világ 66
