Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Sarusi Mihály: Ha Ördögh mondja

közben lapzárta lett és szedés, pedig abba a tervezett duplaszámba, melynek ’átmenet’ a címkéje, nagyon is belefértek volna, sőt. Ha változtatni akartam volna, fölborult volna minden. És tudnod kell: 1/ rendkívülien nehéz a helyzetünk; 2/ a puszta létünk megőrzése is hihetetlennek tűnik; 3/ 1993-ra - öt évfolyam, 40 megjelent szám és öt könyv után - radikálisan takarékoskodnunk kell a megmaradás reményében, és radikalizmuson valóban radikalizmust kell értened, ami ínséges és szűkös időkben (piaciság s egyebek) nem bolsevista jelenség... Ebből következően: nyár- végi-koraőszi megjelenést ígérhetek most, még teles tavaszelőn... Kérlek, dönts: ki tudod-e várni a félévet, avagy másutt hamarabbi az esély...”

Ez biza a SZÖKŐÉLET, abból vett „szökőnapi” csemegék! S a vallomáskötet részletei valóban megjelentek a Tekintet az évi - összevont - 3-4-es számában. (A Szökőélet szinte teljes egészében „képeslaponként” közreadatott az Új Magyarországban.) Majd Simonyira fordul a szava.

„Értelek és egyetértek. Sajnos, nem voltam ’meghatva’, hogy az elmúlt évben szinte másodnaponta kaptam tőle levlapot, különb-különb ügyekben. Az általad is nehezményezett históriába levélileg és egy alkalommal személyesen beavatódtam, de mindvégig ’Pilátus’ voltam a ’credo’-ban, mivel nem ismerem és nem ismerhetem a helyi valóságot. Simonyiról van képem - költészete vitán felül áll -, s tudom, tapasztaltam, hogy valóban beteg. Hogy ilyen helyzetben én hogyan cselekednék - kompenzációsán -, nem tudom. Segíteni jobban nem tudom, sajnálni nem akarom. Vélem: perdöntő időkig valóban az és olyan volt - pózok és ledérségek ellenére hor- ribile dictu-ként -, amilyennek leírtam. Hogy ebbe az utóbbi években őmaga bele- tenyerelt s tán igaztalanul - változtathat-e a lényegi képen? Amit tapasztaltam: máig napról napra él, de egyre nehezebb ügyeskedni - és ráadásul vers sem ihletődik. És van a betegség. Botrányosan cselekedett és igaztalanul? Talán. De regény, ami ezt kiváltotta. Szerelem, ha úgy tetszik - egy kicsiny lány iránt, és összeütközött az abszurd és a valóság, s külön abszurd, hogy a valóság egy korábban élet-fenntartó valóság volt. (Néhány hete írta nekem S. 1., hogy P. meglátogatta az újév alkalmából - de ő nem fogott vele kezet. Mit mondjak erre? Az én gondom - íróként, amíg annak remélhetem magam - az érvényes gondolat megbecsülése, s nem a magánélet minősítése. Nem pletyka-cikket írtam hitem szerint, hanem egy mérlegelendő értékítéletet egy életműről - melynek óhatatlanul van civil vonatkozása is. Addig, amíg. Értelek, hogy ma nem tudsz mit kezdeni S. 1.-vel, pedig mióta volt az számodra, aki. Megvallom: grádusaim szerint nekem sem volt könnyű az elmúlt év vele kapcsolatosan - azonban három tényezőt figyelembe kellett vennem: 1/ nem vagyok részesismerője a helyi történéseknek; 2/ a költészetét régóta becsülöm és nagyra tartom; 3/ ez utóbbi kapcsán valamiféle jelképpé is lett a személyisége számomra - függetlenedve a konkrétumoktól. Én Hozzád képest könnyű helyzetben vagyok, Neked a nehezebb. A szuverenitással együtt jár a szeszély is. Én nem ebből a fajtából való vagyok, olyannyira, hogy szuverenitásod némely ’szeszélyét’ korábban nehezen tudtam tolerálni (román vagy magyari ügyek származásilag). De: nem volt véletlen, hogy másik dudásként éppen Téged neveztelek meg - mert nem feledhetem hrabali hitelessége miatt a csabai Szajnát. És a sírfölirat elkopásáig ez marad meg. Mindannyiunkról... Bár mostanában meghalni sem szerencsés pl. az irodalomban.

Én a polgári igazságot próbáltam érteni és értékelni S. 1.-ben 70 év tömegében, s nem éreztem fontosnak, hogy igazságot tegyek egy öt évvel ezelőtti ’szerelem’ kap191