Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Mohácsi János: Egy sok-műfajú alkotó
kikopott nyelvtudás is, ami mind a mai napig nagy gondot okoz az európai integrációban. Az eddigiek olvastán joggal vetődik fel a kérdés: Nem Határ költészetének pozicionálásával akartam foglalkozni?! E kétségekre maga Határ adja meg a választ: „gondolataimat beloptam minden más műfajba, versbe, drámába, szépprózába”5, „Bármit írtam s rejtettem bele bármely műfaj hüvelyébe, váltig filozófia volt, amely gurulatot kapott, s bepattant a belletrisztikába ... igazában bölcseleti, ontológiai problémákat boncolok a legszívesebben, az aporematika tisztességével, a teljes tanácstalanság jegyében;”5 - mondja. Határ szépirodalmi műveinek többsége filozófiájának ismerete nélkül aligha interpretálható korrekt módon. Határ filozófiai művei is igen nagy terjedelemmel képviseltetik magukat az életműben. Tizenöt kötete foglalkozik a témával, ami több ezer oldalt jelent. Nagy opusainak kiegészítéseként, interpretációként hatnak filozofikus esszékötetei. Mint ahogy szépirodalmi munkássága, úgy filozófiai írásai sem könnyen áttekinthetőek, könnyen érthető művek. Nem a hagyományos értelemben vett szisztematikus írások ezek, hanem nietzschei, ciorani, caracoi értelemben vett filozófia ez, ami nem annyira érveléstechnikájával, mint inkább expresszív, radikális megfogalmazásaival tűnik ki. Mint említettem, nincs szépirodalmi műfaj, ami ne viselné magán Határ filozófia-szerelemének nyomait. így költészete sem maradt a filozófiától érintetlen. Noha véleménye szerint a költészet nem a filozófiai gondolatok közvetítésének, megfogalmazásának területe, az olvasó mégis úgy érzi nem egyszerűen a költő, hanem sokszor a filozófia vezeti Határ pennáját. Egyet kell értenem G. Komoróczy Emőkével abban, hogy nem szokásos értelemben véve filozofikus Határ lírája, amint azt már megszoktuk Kölcsey, Vörösmarty, Vajda és a kései Kosztolányi, avagy József Attila társadalomfilozófiai, ontológiai vívódásaiban7 - ahogy könyvében írja. Határ többször is kijelenti: egész testünkkel, azaz extenzíven gondolkodunk. Ennek analógiájára mondhatjuk művészete, így költészete is extenzíven viseli magán a bölcselő keze vonását. Határt, mint a művészek többségét, megérintette korszakának formabontó, radikális változásokat generáló tendenciája, az avantgárd. Amikor a jelenségről értekezik, észrevétlenül saját művészi attitűdjét mutatja be. Kulcskifejezéseit alkalmazva saját magára „KISZAKADÓ és ÖNKERESŐ” volt költőként is. KISZAKADÓ, aki egy lezárt kor hangulatából, annak telítettségig érett műfajaiból akart kitörni. A hagyományos műfajok élettelen érzelmi kulisszákat, sallangos életérzéseket, lokálszenti- mentalizmust konzerváltak. Ez a korszak a tabuk uralma alatt állt. E tabuk, amelyek kötelezően előírták, hogy melyek azok az „illethetetlen” témák, kultúrértékek, nép- nemzeti- és valláserkölcsi csodabogarak, amelyekhez nyúlni nem szabadott. ÖNKERESŐ is volt, aki már az elején belátta, hogy amúgy sem lelné meg magát az önkeresés bevett kategóriáiban. Az önkeresés egyúttal kísérlet is volt számára. Számolnia kellett azzal is, hogy felrobban, vagyis, tönkremegy az önkeresésen, azon az ismeretlen eszmén, amelyre feltette életét, családját, boldogulását. Az önkereső egyben önkísérletező is. Meglátása szerint az önkísérletezőnek eleve el kell utasítania minden műfaj, minden kész megoldás mágneses terét; vagyis természetes állapota a SZABAD LENGÉS kellett, hogy legyen. Ezért mindazt, ami tolla alól kikerült, szövegnek tekintett. De Határ tudta, hogy az új szakot is utoléri minden avantgárd 172
