Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Czetter Ibolya: Szóval győzni, meggyőzni
reagál, grice-i értelemben nem együttműködő partner. A szenvedélyes, lendületes szónoklat így, valódi párviadal híján magányos produkció marad. S miről kell meggyőznie szerelmét? Arról, hogy ő az egyedül lehetséges nő, akinek oldalán megtalálja a boldogságot, a szerelmet, a teljes életet. Franciska taktikusan, lépcsőzetesen építi fel a beszédet, s még mielőtt lendületes, ritmikus vallomásába belefogna, kérdések sorozatát indítja el. Sokféle kérdésalakzat-típust használ, amelyek megformáltsá- gukból adódóan részei lesznek a szövegértelemnek, illetve stiláris, retorikai szövegszervező erővé válnak, sokat elárulnak a főszereplő gondolkodásáról, jelleméről is. A szerelmesek találkozását követően előbb valódi, információt váró rövid kérdések hangzanak fel, majd helyüket átveszik a retorikus célú kérdések, amelyek sajátos funkciót akkor kezdenek el betölteni, amikor Franciska már nem tudakoló, hanem támadó céllal, a gondolatmenet kiélezése céljából teszi fel őket Casanovának. „Mire vársz, barátom?” Hogyan kezded?” — sürgeti a férfit a vállalt színjátékra, majd szemrehányással és felháborodással teli kérdés-felelet sorozat indul el, amellyel önmagát is hergeli, izzítja: „Ezt beszéltétek hát, ti ketten, a férfi, akit szeretek, s a másik, aki engem szeret?”, „S ezért én most csak engedelmeskedem az ő parancsának, mikor itt vagyok?” „S ez minden, amit kitalált, s ez minden, amire szerződtél? Többet, mást, okosabbat nem tudtok kitalálni? Két ilyen bölcs és nagyszerű férfi, mint te meg ő? Elhozta a levelem és megmagyarázta?” „Ilyen kevéssé ismersz?”„Ilyen bölcs Párma grófja, az erős és hatalmas, ilyen mindentudó Giacomo, a női szívek ismerője?” Ezek az interrogációk, dubitációk váltakoznak, szorosan összefonódva más gondolatalakzatokkal: leggyakrabban a szemantikai megfordítást érvényesítő iróniával. Az interrogáció érzelmileg telített közlés szerepeinek betöltésére szolgál, amelyben végbemegy a modális funkcióváltás (pl. a kérdés valójában felszólítás), nem igényel választ, nyilvánvaló mindkét fél számára a jelentése. Intonációja retorikusság-teremtő erejű, lebegtetett dallamú. A kérdések logikai jellemzője az, hogy átcsapnak ellenkező logikai minőségbe: az állító forma tagadó értelmet, a tagadó forma állító értelmet foglal magában. Pragmatika- ilag sokféle hatás érhető el velük: alapvetően emotív szerepűek, érzelmek egész skáláját jelezhetik: bosszankodást, felháborodást, csalódottságot, megrökönyödést stb. A dubitáció a színlelt kétkedés kijelentő vagy kérdő formájú megvalósítása, a megjátszott tanácstalanság alakzataként szokták számon tartani. Tehát alapvetően szemantikai és pragmatikai sajátságok miatt tekinthető formális kérdésnek. Franciska szánakozva és vérig sértve, hangjában megvetéssel és csalódottan kéri ki magának, hogy jövetelét csak könnyű kalandként készítette elő a gróf, saját jelentőségét is fokozni kívánja Casanova előtt ezekkel a vádló, már-már provokatív kérdésekkel. „Elképzelted, hogy megtanulok írni, unalomból és játékból, csak, mert egy tréfás éjszakai légyotthoz bevezető sorokat akarok küldeni neked? Elképzelted, s szerződtél, hogy kalandra jövök hozzád...? Elképzelted, hogy valamilyen gyermekes emléket kergetek, mikor írok neked és eljövök hozzád...?” Hatásos a kérdésalakzatok társítása: anaforikus szerkezettel erősített interrogáció- és dubitáció-halmozás ad gondolatritmikus lendületet a szövegnek. Franciska tűnődő kérdések formájában fogalmazza meg vádjait, kérdésekkel növeli a befolyását: „Talán nem is vagyok olyan ábrándozó és gyermekes,.. Talán én igazítottam a lovász lépteit, mikor útnak indult levelemmel... Talán és is szerződtem ma este... Talán én is tudom, miért lépdeltem fel a lépcsőkön?...”— hangzanak fel ezek a töprengésnek álcázott panaszos, bizonygató mondatok, amelyekben benne foglaltatik a határozott állásfoglalás. A beszéd első része tehát a kérdés-felelet 160