Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Kelemen Erzsébet: A szó megvonása
a nyelvi elemek, s azok formai jellegzetességei telítődnek meg tartalommal.39 A konkrét költészet tárgya tehát saját maga, hiszen „nem mond, nem akar többet mondani, mint saját maga, »tartalma a forma és formája a tartalom«” - írja később L. Simon László az esszékötetében.40 A konkrét költészet két fejlődési szakaszra bontható: a „vonalban-írást” felszakító és a szöveg alaktani viselkedését kutató szemantikaira és a költői kifejezés anyagi hordozóinak kiemelt fontosságot tulajdonító aszemantikaira, amely „funkcionális értelemben teljesen lefokozza a jelentésbeliséget”.41 L. Simon László művében a kronoszintaxis időbelisége mellett (lineárisan, a nyelvi jelek egymást követő időbeliségét megtartva is lapozhatjuk a könyvet) a toposzintaxis alkotói elve is érvényesül: a költő a művészkönyv objektjével egyúttal semlegesíti is a szöveg időbeliségét, így bárhol beléphetünk a szövegbe, önállóan is szemlélhetjük, egymástól elszigetelt vizuális elemként a betűk, számok részletének apró lenyomatait, akár újabb topológiai kapcsolatokat létesítve a nyelvi elemek között. Az ISBN-szám felbontása, a megszokott környezetből kiszakított elemek státusa kontextus-keresésre késztetik a befogadót. A műben tehát a szemantikai és aszemantikai komponens egyaránt jelen van. A jelentés jellé alakulásának alkotói gesztusa, az önmagából eredő és ugyanoda visszatérő, a saját magát tematizáló engedélyezési szám aszemantikai „tartalma” a konceptművészet fogalmiságának, pillanatnyiságának, az eredeti művészi ötletnek az erejével telítődik, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül a megközelítés során. Hans Ulrich Gumbrecht is ezért emeli ki a jelenlét és jelentés kérdéseit taglalva Hans-Georg Gadamer javaslatát, miszerint „méltányoljuk jobban az irodalmi szöveg nem-szemantikai, vagyis anyagi összetevőit”.42 Az ISBN 963 7596 267 a dematerializálással, a mű gondolatban való létezésének alkotói instrukciójával filozófiai kérdéseket is felvet: a szellemi, a testetlen entitás és a matéria metafizikai kérdéseit, jelenvalóságát. Gumbrecht a. „Metafizika”-i elő- felvetésében kiemeli, hogy a kora újkor óta a szellemi-anyagi megkülönböztetés az alapja a szubjektum-objektum paradigmának, amelyre a nyugati filozófia, az új típusú önreferencia támaszkodik, s ez különbözteti meg a korábbi ikonográfiái hagyománytól is. (Martin Heidegger majd a Lét és Idő című, 1927-ben megjelent művében a „világban-benne-lét” koncepciójával fogalmazza újra a szubjektum-objektum paradigmát, s hozza kapcsolatba az emberi önértelmezést a világ dolgaival.)43 Ugyanis az arisztotelészi jelfogalom a szubsztanciát (az anyagtalan jelentést) és a formát (az anyagi jelölőt, ami által a szubsztancia érzékelhetővé válik) szorosan ösz- szekapcsolta, viszont a modern jelértelmezési szerkezetek értelmezése szerint a jelek elszakadhatnak azoktól a szubsztanciáktól, amelyeket megidéznek.44 A kötet az elanyagtalanítással és az azonosítási lehetőség megteremtésével az arisztotelészi jelelmélet episztemológiai kereteit teremti meg, míg az anyagi jelölők módozataival, a változtatás szubsztanciát érintő alkalmazásával a jelentés dekódolása lesz a tét. A művészkönyv ezzel a komplex alkotói sajátosság jelenlétével teremt kapcsolatot az egy paradigma lehetséges részletével (1996) és a későbbi metAMorf ózis (2000) lettrista vizuális betűkompozícióival. S nemcsak kapcsolódási pontot jelent, hanem a két kötet alappillérévé is válik. Egyrészt a hipergrafikus eljárás technikájával, a felnagyított jeltestből kivágott betűrészlet felmutatásával, a művészkönyv paradigmasorának metszetével, amely a miniatűr forma ellenére a felismerést, a beazonosítást 150
