Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

dent megkapott tőlük, amit akart, igaz, nem ment vele sokra. Neki is sok hódítása volt, de egyikre sem lehetett büszke. A nők csak rövid ideig maradtak meg mellette. Agyukba fogadták, aztán más, „partiképes” férfi után néztek. Férjként nem jöhetett szóba, ezért ő sem forszírozta a házasságot. „Férfi és nő kockázatos szövetsége, olyan bajok elviselésére, mely amúgy fel sem merülnének”. Ki mondta ezt? Olyasvalaki lehetett, aki egész életében agglegény maradt. G.B. Shaw, vagy valaki más? Lehet, hogy egy magyar humorista? Mindegy.

Kívülről nézve, amíg nem élünk együtt valakivel, minden egyszerűnek tűnik. Ha szerelmes az ember, elborul az agya, örökre birtokolni akarja a szeretett lényt, kötődik hozzá, tőle várja a megoldást nyomorúságában. De ilyenkor a nőről, aki nyeregben érzi magát, lehámlik a gyengédség, diktál a férfinek, kimutatja a foga fehérjét. Az érdekei váratlanul erősebbnek bizonyulnak, mint az érzelmei. Ha kedvezőbb helyzetbe kerül, már férjhez sem akar menni. Mint nagy szerelme, Radó Panni. Éveken át ábrándoztak arról, hogy összeházasodnak, ő meg többször is el akarta venni, de hiába. „Nézd Lacikám, te vagy életem szerelme, ezt te is tudod. De az én tisztviselői fizetésemre nem alapozhatjuk a jövőnket, ezt beláthatod. Hagyd abba az irkálást, találj egy tisztességes állást. Akkor bérelünk egy lakást, és rögtön utána megtartjuk az esküvőt. Lassanként mindent megveszünk, apám megígérte, hogy segít... Huszonnyolc évesen már ideje férjhez mennem, gyereket szülnöm, a rokonaim, sőt már a szomszédok is ezt mondják... mikor állsz be egy céghez?” Először az volt a baj, hogy neki nem volt állása. Aztán a zsidótörvények miatt Pannit kirúgták a biztosító társaságtól, ahol dolgozott, sőt, még az apját is a bankból. Kellett a helyük a színmagyar tehetségeknek, akik persze nem tülekedtek azért, hogy naphosszat robotoljanak egy irodában. Ő meg tovább írta a Világvárosi regényeket a kávéházi asztalnál, amíg lehetett, minden hónapban leadott egy füzetet. Álnéven közölték, ebből élt, amíg be nem hívták, és ki nem küldték Ukrajnába. Mielőtt bevonult volna a szerbiai munkaszolgálatra, újra megkérte a kezét. „Drága Panni, most már látjuk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Csak azt nem tudjuk, hogy mi lesz velünk. Nem vagyok biztos benne, hogy visszajövök-e onnan, ahova most visznek... de ha igen, csak hozzád. Szeretném, ha levelet írhatnék neked, ha tartanád bennem a lelket.... Úgyhogy holnap elmegyünk az elöljáróságra, szerzünk két tanút az utcáról, és megesküszünk. Három nap múlva bevonulok, addig folyamatosan szeretjük egymást. Nászútra majd akkor megyünk, ha vége lesz a háborúnak. Addig kibírjuk valahogy. Lesz majd lakásunk, gyerekünk... Vagy már nem akarod?”

Biztos volt benne, hogy Panni igent mond. Hiszen csak erre várt, vagy nem? Csakhogy férfi nem tud gondolkodni a nő fejével. Rögtön átlátta, hogy azért akarja elvenni, mert úgy érzi: a második SAS behívót már nem éli túl. Ukrajnából még valahogy visszajött, isteni szerencsével. Szerbiából már nem fog. Kap majd egy szűkszavú értesítést, hogy a férje a harctéren, „kötelességteljesítés közben meghalt”. Két barátnőjének is így veszett oda az ura a keleti fronton, valami kimondhatatlan nevű helyen. Alighogy megszokták, hogy házasok, máris megözvegyültek. Érdemes neki elmenni az anyakönyvvezetőhöz, ezekben a rémes időkben? Laci hiába kérlelte sírva, térden állva. „Eljegyeztük egymást, a menyasszonyod vagyok, kell ennél több? Ha túléljük, és legalább az egyikünknek lesz fizetése, megesküszünk. Már az apám sem várja, hogy állásod legyen, írjál csak, ha valamennyi pénzt össze tudsz szedni vele. A többit majd én megkeresem, ha újra engednek dolgozni. ..Dea gyerekkel még vá82