Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Madár János versei
hull minden, ami volt. A múlt apró darabkái alig látszanak a tengeren innen és túl. Emlékek hullámain elúszik a hótiszta víztükör. A hattyú szárnyán kicsorbult fény és felhő tolul. Kiömlik a csillagok sűrű vére. Az égbolt égboltra zuhan. A Hold sárga sarában fejfák feszülnek. Mivé lesz az emlékezet a keresztek bugyraiban?! Halottaink éles körmeiket és viszhangzó hajszálaikat növesztik a sziklák repedéseiben. Hallgatásukért most kő alatti kény a hála. Csöndben hunyorognak a rettenet kiválasztottjai. Félelmet cipel az éjszaka csiganyála. Arcodra fent kaszaélek. A csönd rajtad élesíti önmagát. Micsoda kény ez a látszat?! Koldus néz belőled odaát. Ha mégis elhinnéd sorsodat. Ha mégis bevallanál rongyaidnak mindent, szegényebb volnál. Dolgaid örökre dobognak. A végtelen zaj hajszálaihoz már közelebb hajolnál. Mit ér a tél, ha puszta?! A hó is csak félig ellebeg. Tűz, gyöngy ömlik a szóhoz. Meghajszolt máglyádon fény sír és fergeteg. Tüntethetsz növényi nedvekben. Tüntethetsz csillaghoz indázó száron. Neked kell megmaradni. Túlélni életen, halálon. Tűz, gyöngy
