Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Czigány György: Vers, zene, Weöres Sándor
larmé szonettjei adtak indítékot, maga a költő is nyilatkozott erről, évekkel ezelőtt, Cs. Szabó Lászlónak adott interjújában.- A külső szonettforma megmarad, viszont a benne megjelenő anyag teljesen oldott. Sokkal oldottabb egy szabadversnél. A Mallarmé-típusú szonett egészen különös dolog: a mondat komplikáltabbá válik benne, latinosán nehézzé, sokágúvá, a tartalom pedig szinte páraszerűvé, úgyhogy végső kötöttségek és végső oldottságok oly különösen keverednek benne! Van persze Weöres Sándornak olyan verse is, amelyen a zenei forma lüktetése szinte képszerűen leolvasható. A Valse triste ilyen.- A Valse triste tulajdonképpen zenei rondó formában van, aminek semmi kapcsolata a költészetbeli rondó-formával. (Ugyanis van a költészetben is rondónak nevezett versforma, amit főleg régi olaszok és franciák műveltek.) A Valse triste azonban nem így, hanem zenei értelemben rondó. Az „A” elem benne három, három, kettő tagolású ritmus. „Hűvös és öreg az este, remeg a venyige teste.” A „B” elem egy szótaggal rövidebb. „Ködben a templom dombja, villog a torony gombja.” Vagyis három, kettő, kettő metszés. Az „A” elemben megírt dolgok azután mindig visszatérnek a három, kettő, kettőben írottakhoz, némileg más szöveggel. Például, ahol az „A”-ban az van: „az ember szíve kivásik, egyik nyár, akár a másik” - ez a „B” elemben így jelenik meg: „az ember szíve vásik, egyik nyár mint a másik.” Igen érdekes, teljesen zenei hangulatú verse a Barbár dal. Ez a képzelt nyelvű szöveg (magyarázta Sándor) tulajdonképpen cigányos akcentusokkal van tele, keleteurópai, balkáni, moldvai ízekkel, keverve már kissé európai szavakkal. Az odda szó benne például germán eredetű, más szavak inkább cigány és román eredetre mutatnak.- A jazz-muzsikában együtt van még népi zene, műzene, áhítat és szórakoztatás. De a könnyű műfaj a tánczenében is igen sok színt, ritmust tálal jelenkori termékenységében. Hát, a zenének ez a világa vonzza-e a költőt?- A jazz a tizenkilencedik század végének, még inkább a huszadik századnak igen érdekes ritmikai újdonsága, ami sokat foglalkoztatta például Debussy-t, Mil- haud-t, Stravinsky-t, Bartókot és igen sok más zeneszerzőt. Más, sok tekintetben szárazabb és egzaktabb ritmika lehetőségét veti fel. Sosem írtam jazz-szövegeket, de vannak kis vázlataim, amik jazz-ritmust követnek. Az egyik: „Ha jön a bika, ha jön a bika, ha jön a bikák legnagyobbika” - rumba ritmus. A másik: „A taxi, a praxi, a gyerünk zabálni” - rock and roll ritmus, kissé huligán hangulattal. A slágerszövegek egyébként sokszor igen ízes és szellemes fordulatokat kínálnak, egy-egy üde élet-darabkát ragadva meg. „Jön a lux, jön a lux, jön a luxusvonat, fogd a cső, fogd a cső, fogd a csomagomat...” Örömmel veszem észre a Rádió könnyűzenei műsorait hallgatva, hogy a szövegszerzők sokkal tisztább, élesebb ritmusokat használnak, mint eddig - bár követnék ezt a szokást a költők is... Weöres Sándor azt mondja, a nagy kompozíciókhoz nagy lelki nyugalom, lelki derű szükséges, amiből azután éles kontúrokkal bukkan fel a vers anyaga. De hogy ez az anyag sötét-e, vagy világos, súlyos-e, vagy könnyed, az a vers dolga: a költőtől és lelki állapotától csaknem független. Beszélgetésünk során leginkább tartózkodó, finom derűje ragadott meg. Mértéktartása, egyszerűsége a mindennapi szófűzésben, az a szerénység, ahogy költészetét, mint egyéni érdemekkel nem is mérhető, személytelen jelenséget vizsgálja. Komolyság és derű egyszerre van az arcán, józan. 54
