Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Seinert Ágota: "Szép távolságoddal itt vagy"

1956 után fokozatosan javult Weöresék helyzete, ha nem is tartoztak az aczéli kultúrpolitika „támogatott” kategóriájába, csak a „tűrtek” közé. 1958-ban megjelentek Sándor műfordításai A lélek idézése címen, majd 1964-ben saját költeményeivel jelentkezhetett Tűzkút címmel és ettől kezdve rendszeresen kiadták műveit. Árnynak is kezdtek megjelenni a versei, A Holdistennő című 1957-ben publikált második kötete után eleinte ritkábban, majd a hatvanas évek végétől 3-4 évenként adtak ki tőle verseskönyveket. Megélhetésük fő forrása azonban továbbra is a műfordítás és a gyermekvers írás maradt. Lassan utazásokra is lehetőségük nyílt, előbb még Kínába saját pénzükön mentek egy IBUSZ utazással, később már különféle meghívásoknak tehettek eleget, először csak az úgynevezett baráti országokban, később Nyugatra, sőt Amerikába is. Hivatalos elismerésekben is részük volt, de művészi eredményeikhez képest nagyon kevésben, és ha szabad ezt mondanom, megalázó módon. Pl. Weöres Sándor 1970-ben megkapta a Kossuth-díjat, de ideológiai okokból csak a második fokozatot. A gyanakvás és a mellőzés irányukba szinte sohase apadt el, s bár már rendszeresen hivatalosak voltak író-olvasó találkozókra, országszerte az óvodás gyerekek Weöres verseken nőttek fel, 1975-ben Weöres megkapta az osztrák állam európai költészeti díját, sőt esélyes volt a Nobel-díjra is, mégis a méltatlan támadások még a hetvenes évek közepén is elérték. Károlyi Árnynak pedig még a József Attila- díjat is csak kilenc kötet után, nagyon későn, 1981-ben ítélték oda.

A rengeteg munka viszont meghozta anyagi gyümölcsét, a hetvenes években Amy örökségeként birtokolt rózsadombi telkükön házat építhettek, amely - legalább is így remélték - megteremtette számukra az igazi otthont és méltó keretet biztosított számukra az alkotó munkához.

És itt most egy kényes kérdéshez érkezünk el, amelyről nem szívesen beszélek, de aminek az említése nélkül nem rajzolhatok hiteles képet a Weöres házaspár kapcsolatáról. Az irodalmi pletykák csámcsogva, a tényeket kiszínezve foglalkoztak azzal a konfliktussal, amely megkeserítette viszonyukat, de amely - sietve teszem hozzá nem rontotta azt meg véglegesen. Sándor ugyanis szeretett hazulról elkóborolni, ivócimborákkal itt-ott iszogatni és szabadsága korlátozásaként fogta fel, hogy Amy a bort még otthon, vendégek körében sem látta szívesen. Úgy vélte, hogy a költők, írók, festők és más barátként jelentkező emberek az alkotástól vonják el férjét, nem beszélve arról, hogy még az egészségét is veszélyeztetik. Orvosoktól tudom, hogy Sándor, mint szinte minden testi-lelki dologban, a gyógyszerekkel, az alkohollal kapcsolatosan is túl érzékeny volt, nála fél vagy negyed adag ugyanolyan hatást eredményezett, mint másnál az egész tabletta vagy az egész pohár. Sokszor, amikor ott voltam náluk, láttam, hogy még vadidegen emberek is miféle jelentéktelen ügyekben kérik, ahogy mondták, „a nagy költő” tanácsát, miként rabolják értékes idejét még csak nem is irodalmi kérdésekben, hanem szerelmi, válási vagy anyagi problémáikat akarják vele megosztani. Tanúja voltam annak is, hogy a barátok jó szándékban ugyan, de felelőtlenül hogyan próbálnak egy-egy üveg bort becsempészni otthonukba, s ha lelepleződtek és látták, hogy ennek következtében Amy igyekszik őket távol tartani, mennyire ellenségessé váltak vele szemben. Sándor több verset is írt az alkohol miatti alkalmi civódásaik hatására, de nem véletlen, hogy ezeket sohasem publikálta. Halála után a hagyatékában maradt fenn az a költeménye is, amelyet most e kérdéshez idézek:

49