Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Alexa Károly: Rónaszéki Linda kiállítása
de a szövegkörnyezet világossá teszi: pusztán arról van szó, hogy a szabadságharc bukása utáni korban hozzátartozik a nájmódihoz a hajnalig tartó szórakozás: Most módira esznek, módira feküsznek, A napbúi étczakát, ebbűi napot tesznek. Kártya, lábét, pikét, tersak véget érnek - Az még az kakasok hajnalt énekelnek.43 Vagyis azt mondhatni, a Szól a kakas már... nem műköltői termék, a szövegek halmazának egyetlen darabja sem az. Annál nehezebb viszont megválaszolni a kérdést, ha így tesszük fel: népdal-e? Éppen manapság nem könnyű erre válaszolni, manapság, amikor már régóta látjuk, hogy a »népdal« fogalma mennyire nem állandó, nem stabil fogalom, mert már régóta látjuk, hogy az elmúlt kétszáz évben micsoda változásokon ment át. Vagyis a reformkorban nem ugyanazokat az énekeket tartották népdaloknak, mint a XIX. és a XX. század fordulóján, ami szintén nem vág teljesen egybe a népdalról kialakult mai képzeteinkkel. Ráadásul egyre erősebben látható annak a fogalomnak a történeti változása is, amit közel egy évszázada (Marót Károly 1920-ban és 1947-ben publikált két tanulmánya óta) közköltészetnek nevezünk. E magyar nyelvű közköltészetet az 1960-as évek első fele óta Stoll Béla kritikai kiadása testesítette meg, aki közreadta a XVII. századi versanyagot. Megnyugtatónak látszott három nagy költészetszociológiai „tömb”, a népköltészet, a közköltészet és a (mű)költészet egymás mellett létezése, a maguk bonyolult kölcsönviszonyaival együtt. Ám amióta (és egészen pontosan 2000 óta) kritikai kiadásban a kezünkbe vehetjük a XV111. századi közköltészeti anyag három igen gazdag kötetét (még további kötetek várhatók), látható, hogy nem csak a közköltészet fogalma szorul újradefiniálásra, de maga a közköltészeti anyag is új, más arculatot mutat a 17. századi anyaghoz képest. Ezért aztán jelenleg nehéz viszonylagos pontossággal kijelölni a Szól a kakas már... költészetszociológiai helyét. Annyit azonban megkockáztatok, hogy Taub Izsák szerzőségi legendája ide vagy oda, szerintem semmiképpen nem műköltészeti alkotás; közköltészeti alkotásnak sem tekinthető, mert a szöveghagyományozódás módja nem hasonlít a közköltészeti darabok hagyományozódására; a legvalószínűbb talán az, hogy valóban népdalról van szó, de egy különös „viselkedésű” népdalhoz. Úgy érzem, a Szól a kakas már... a népköltészet és a közköltészet között foglal helyet, állandó mozgásban a kettő között. A legnyugtalanítóbb vonás az ének időbeli elhelyezhetetlensége. Hajmeresztő, de nemrégiben feltűnt egy olyan elképzelés, amely szerint a Szól a kakas már keletkezése a XVII. század legelejére vezethető vissza, egészen a Sötét ködbül alig tisztult... kezdetű énekig, amely a záró versszaka szerint 1603. július 10.-én szereztetett, ráadásul Prágában, és belőle idővel egész bokros liget nőtt ki. Orlovszky Géza ezt írja: „A csodarabbi éneke ehhez a szövegbokorhoz három eleme révén is hozzárendelhető: (1) Hasonló a versindító alapszituáció: a kedves hajnalban, természeti környezetben bukkan fel, madár alakjában. (2) A kiinduló 1603-as verssel megegyezik a metrum, mindkettő 4,4,5 osztató tizenhármas. (3) Szövegszerű azonosság áll fenn a kiinduló vers XX. század eleji folklórpárhuzamainak egyik moldvai csoportjával /.../.”44 Nos, a „versindító alapszituáció” alapján a Szól a kakas már... bízvást rokonítható a 34
