Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 4. szám - Alexa Károly: Rónaszéki Linda kiállítása

„/.../ van »kállai egyes« is, mely semmi más, mint egy meglehetősen szűk és egészen setét börtönhelyiség, jobban mondva odú, hol a bűnösöknek sem ülni, sem állani sem feküdni nem lehetett.” Összefoglalója szerint „/.../ a »kállai kettős« a szabolcs- megyei Nagy-Kállóban (vagy környékén) vette eredetét és pedig mint a néphit tartja, egészen az u.n. »török-világ«-ban. E mozgalmas időkben történt - amit a néphit tartja, - hogy a káliói várőrség egy nehány törököt (mások szerint labancz-németet) kézre kerített: az elfogottakkal aztán kellemes szórakozást rendezett magának. Ez a szórakozás pedig abban állott, hogy a foglyokat (már akár »kontyosok« - azaz törökök, akár »czopfosok« - azaz németek voltak) párosával egymáshoz kötözték s aztán igy egymáshoz kötözve tánczoltatták. A banda ráhúzta, most lassan, majd frissen s a szegény idegen foglyoknak járniok kellett a magyar táncot, akár tudták, akár nem.”39 Farkas Lajos lejegyezte azokat az asszony- és kurvacsúfolókat is, amelyeket Nagykállóban a tánchoz énekeltek, s köztük van egy, amelyik összehozza a szomszédasszony lányának pináját a piros csizmával. Szegény tiszteletes úr, hiába élt a kipontozás eszközével, a tanulmány megjelenése után néhány évvel Nagykállóból távoznia kellett, igaz, nemcsak az akkor frivolnak számító tanulmány miatt, hanem mert napilapban ment neki a kurrens kisvárosi főpolgármesternek. Tudjuk mi ezt, manapság. De egyszerűen fantasztikus, hogy a kállai kettős - Rákóczin keresztül - szintén odatapadt Taub Izsák alakjához. A néprajz- és ezen belül mondakutató ezt jegyezte le 1965-ben N. N. nagykálló tisztviselőtől: „Szédereste a főrabbi és környezete némán felállt. Ez így szokás a zsidóknál, Éliást várják ilyenkor. A csendben hallatszott, hogy a rabbi összecsapja a bokáját, közben fejet hajtott. Amikor letelt az idő, amíg szótlanul álltak, kérdezik a tanítványai, hogy miért csapja össze a bokáját? ’Megjelent előttem az Úristen, huszár-attilában!’ - mondta a főrabbi.”40

Mindezek után, kedves Weöres Sándor, rátérek az Ön konkrét kérdéseire. Először arra, hogy a Szól a kakas már nép- vagy műdal-e? Ha a XIX. század második felének és a XX. század elejének az észjárásával gondolkodunk, előtte e kettő között nem húzódott világos határvonal. De amikor 1906-ban Endrődi Sándor közreadta Magyar népdalok című reprezentatív válogatását, az anyaga tagolásába bevezetett egy nem annyira műfaji, mint inkább tematikus tagolást. Ám a kötet végén, ismétlem, a magyar népdalok számára, nyitott egy külön egységet: (népdalok) Ismert szerzőktől. Az alábbi szerzőknek átnéztem a számomra hozzáférhető versanyagát, nagy szenvedéllyel, hogy a népies műdalról, e lenézett, de titokzatos múzsa ihletéséről tapasztalatot szerezzek. A következő szerzőkről van szó (ábécé vagy alefbet rendben): Arany János, Bernáth Gáspár, Boruth Elemér, Czuczor Gergely, Csokonai, Dankó Pista, Dóczi Lajos, E. Kovács Gyula, Endrődi Sándor, Erdélyi János, Gaal József, Gárdonyi Géza, Gyulai Pál, Jakab Ödön, Lévay József, Lisznyai Kálmán, Losonczy László, Pázmándi Horvát Endre, Petőfi, Pósa Lajos, Sárosy Gyula, Szabó Endre, Szakái Lajos, Szelestey László, Szentirmay Elemér, Székely József, Szini Károly, Szomory Károly, Temérdek,4' Thaly Kálmán, Tompa Mihály, Tóth Ede, Tóth Kálmán, Vecsey Sándor, Zalár József. Nos, állíthatom, hogy ebben a kötetben42 a Szól a kakas már... kezdetű ének(ek)hez még csak távolról hasonlító darab sincs, egyetlen egy sem, de a tőlük elérhető anyagban sem leltem a leghalványabb analógiára, bár olvasásuk felette hasznos volt. Hozzáteszem, Thaly Kálmánnál sem. Sem a Vitézi és elegyes énekek..., sem az Adalékok... két-két kötetében nem találtam nyomra. Van ugyan egy sor az Új üdő, új világ, új élet... kezdetű erkölcspolitikai feddő énekben, kakassal és hajnallal,

33