Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Mánta György: Hamvadó cigarettavég
ságot. A hangzatos frázisokkal megtűzdelt felszólítás szüneteiben a korszak közkedvelt sztárja, Karády Katalin lemezeiből forgattak le kettőt, a „Hamvadó cigarettavég” és a „Valahol Oroszországban” címűt. Karády érzékien zsongó hangja fellobbantotta a vágyamat. Előlépve Piroska háta mögül, szorosan magamhoz öleltem, először az arcát csókoltam meg, majd a szemét, óvatosan, fokról fokra közeledve a szájához. Az ajka szögletéhez érve, finoman bár, de Piroska elhúzódott tőlem. Ezt nem akarom - mondta. Miért...? Csak. De én... Gyere - fogott kézen, s vont magával az ajtóhoz. - Menjünk. Ahogy haladtunk lefelé a lépcsőn, úgy éreztem magamat, mint akit nyakon öntöttek egy vödörnyi jeges vízzel. Semmi se jutott eszembe, amit mondhattam volna, szótlanul vezettem védencemet emeletről emeletre, egészen az alagsorig. Az óvóhely bejáratánál váratlanul felvillant egy zseblámpa vakító fénye, végigpásztázott bennünket, azután nyomban elsötétült. Piroskát hatalmába kerítette a rémület. Arcát pillanatok alatt a kabátgallérjába rejtette, majd nagyanyám papucsában szinte futva eltűnt az óvóhelyi ágyak között. Tudod, ki volt ez? - kérdezte suttogva, már a pokróca alól. Nem. Tasnádi úr! És? Holnap jelenteni fogja édesapádnak, hogy látott bennünket! Ne izgulj, én majd elintézem. Csakhogy ez az ember... Az óvóhely túlsó felén valaki kikászálódott a szomszédja mellől, azután csoszogni kezdett az illemhelynek kijelölt pince felé, hogy elvégezze a sürgető dolgát. A lány erre a neszezésre azonnal a falnak fordult, és fejére húzta a pokrócot. Nem folytatod? - kérdeztem. Majd holnap... Órákon keresztül nem jött álom a szememre. Képtelen voltam kiheverni a harmadik emeleti kudarcot, az önbizalmam romokban hevert. Persze az is fúrta az oldalamat, hogy a tanítónőt miért tartja ekkora rettegésben az intézeti mindenes. Másnap, amikor találkoztam vele, Tasnádi úr rám vigyorgott, némi cinkossággal. Hol csatangoltak éjszaka? Meghallgattuk a Karádyt. Sikerült? Igen. Ezt már nevezem! Tasnádi úr bizalmaskodó cinkossága kezdett ingerelni. Valójában nem tartozott az intézethez, a véletlennek köszönhette, hogy hozzánk került, a katonának behívott inasok helyére. Lakatosnak vallotta magát, de rövidesen kiderült, hogy szinte valamennyi szakmában járatos, ráadásul készséges, szorgalmas, sőt előzékeny. Soha senki nem panaszkodott rá, mindenki elégedett volt vele, még apám is. Néhány korosabb menekült egyenest rajongott érte, az „úr” titulust valószínűleg közülük ra151
