Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 18.)
Katona volt Kelemen bátyja s éppen ide helyezték őt is. Tőle származott a fedeztetés témájáról való szakmai tudásunk. Meg a protekciónk is, aminek a segítségével akkor surrantunk be a nézőtérre, amikor a világ egyik legcsodásabb látnivalója kínálkozott. Jó oka van annak, hogy a képzőművészek ágaskodó csődöröket ábrázolnak, ha igazi szépségeket akarnak ábrázolni. Nem kevesebb, mint maga a teremtésmítosz fejeződik ki egy ilyen ábrázolat által. Komolyan gondoltam effélére, de nem tagadom, hogy a felséges mén és a gyönyörű kanca egyesülésének üdvtörténetéhez, a nagyszerű jelenet esztétikumához méltatlan, piszkos kis mondanivalókat is mormogtunk, sutyorogtunk, és illetlenül viháncoltunk Kelemennel. Azután teljesen bolondok módjára, vad suhancvérünktől hajtva, zagyva tartal- matlanságokat rikoltoztunk, és nyargalva mentünk vissza a vasúton innenre, a tejcsarnokba. Visszatérő heppje volt Kelemennek, hogy újra, meg újra választ adott legelső találkozásunk alkalmával egyszer feltett kérdésemre, amely a csacsi és a kordé tulajdonjogára irányult. Unalomig ismételte, hogy nem övé a csacsi, nem övé a kordé, sem a kordén szállított, fémből készült óriási tejeskannák, sem a tejcsarnok nem az övé, de neki is lesz mind ez, mert ez az egyetlen álma. Abban a délutáni jelenben is ezt magyarázta, amelyben éppen szilvát szedtünk egy útszéli fasor dúsan termő ágairól. Szedtük a szilvát, raktuk az ingünkbe, álmodoztunk az álomról, amikor hozzánk érkezett két lovas csendőr. Feszesebbre fogták toporzékoló lovaikat, a szekérút közepére rendeltek bennünket és azt parancsolták, hogy toljuk le a gatyáinkat. Előbb nem értettük, aztán hangosabban ismételték s akkor felém biccentett Kelemen és azt mondta: „A fiatalúr a Nagypál László-féle uradalom intézőjének a fia. Én letolhatom a magamét”. Tűnődtek a csendőrök, gyöngyöző homlokomra pislogtak titkon, aztán azt mondta egyikük Kelemennek, hogy ha olyan tettre kész, akkor tolja le a magáét. Engedelmeskedett Kelemen s csak akkor igazította vissza gatyáját, amikor elgaloppoztak a lovak.- Miért csinálták ezt? - kérdeztem Kelementől.- Talán megvizsgálták, hogy zsidók vagyunk-e? Akiknél hiányzik egy darab. Tudod, honnan. Én megfeleltem a mustrának. Lehetséges, hogy nem is arra voltak kíváncsiak, csupán valami szórakoznivalót kerestek. Megdicsértem Kelement, amiért felemlegette fiatalúr voltomat. Nagy rang lehet, ha ilyen helyzetben is tisztelegnek előtte. Jutalmazni is akartam és emlékeztettem legelső találkozásunkra, a sikoltozó bárányok éjszakájára, amikor arra bátorított, hogy bármikor kérdezhetek tőle bármit.- Na, hát akkor, meg tudnád-e mondani, hogy azoknak a bárányoknak a büntetés fájt-e jobban, vagy a kín?- Jó kérdés - biccentett Kelemen. Választ azonban nem adott, csak megvonta a vállát. 143
