Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Lezsák Gabriella: Epizódok a kolozsvári régészeti iskola történetéből
gozta ki. Az utóbbi által 1944-ig vezetett intézmény feladata az erdélyi tudományos élet magyarságtudomány irányában való fellendítése volt.” Ennek a célnak megfelelően az egyetemet is át kívánták szervezni. A kolozsvári értelmiségiek egyik jelentős csoportja szerint az új kihívások alapfeltétele a személyi változások véghezvitele volt: ,A Ferenc József Tudományegyetem jelen összetételében, bár sok kiváló kutató van tanárai között, nem felel meg annak a hivatásnak, hogy Erdély harcos magyarságtudományi egyeteme legyen. Összetétele ma is a múlt század humanisztikus gondolatát képviseli. Vele szemben a kolozsvári román egyetem- román szempontból - mintaszerű és gyönyörű munkát végző nemzeti egyetem volt. Feltétlenül szükséges, hogy a magyarság és egész Európa e keleti végvárában ősi hivatását felismerő s a magyarság sorskérdéseiben szervezetszerűen is építőmunkát vállaló egyetem fejlődjék.”™ Hóman Bálint az ET1 Régészeti Szakosztályának élére, egyben az egyetem tanszékére nyilvános rendes tanári címmel László Gyulát nevezte ki. Az erdélyi születésű László Gyula (1910-1998) munkásságával a régészeti kutatások új lendületet kaptak. A népvándorlás korával és a honfoglaló magyarok emlékanyagával foglalkozó László Gyula olyan történeti-régészeti kérdésekre fókuszált elsősorban, amelyek Erdély magyar múltjának hiteles megismeréséhez is hozzájárultak. Ilyen volt pl. az 1911-ben megtalált Kolozsvár-Zápolya utcai honfoglalás kori temető feltárásának folytatása, amelynek során egy honfoglaló magyar vitézi sír is napvilágra került.” Ezek az adatok döntően bizonyították, hogy Erdély földjén már a honfoglalás idején megtelepedtek a magyarok. László Gyula kolozsvári évei alatt36 megkezdte a Kalevala utcai 10-11. századi temetőrészlet feltárását is,37 és a főtéren végzett mintaásatás során Méri Istvánnal együtt megtalálta a már talán Kolozsvárnak nevezett település 12. századi, templom körüli temetkezőhelyét.38 A magyar régészet legnagyobb hatású kutatója ebben az időszakban írta legfontosabb munkáit a honfoglaló magyarok művészetéről Erdélyben (1943), a kolozsvári Szent György-szobor lószerszámáról (1942), a honfoglalók nyergéről és lovas temetkezéseiről (1943), illetve a honfoglaló magyar nép életéről (1944). Az 1940-es évektől az Erdélyi medence és a Partium régészeti emlékanyagának feltárásában Roska Márton, Kovács István, László Gyula és Méri István mellett többek között Ifj. Koós Károly, ifj. Entz Géza, Mozsolits Amália, Novák József, Pálfy Antal, Szabó György és a sepsiszentgyörgyi múzeum későbbi vezetője, Székely Zoltán járt elöl. A kutatási eredmények publikálására Roska elindította a Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából című szakkiadványt, amely 1941-től 1944-ig működött. Ebben az időszakban jelent meg Roska tollából A Torma Zsófia-gyűjtemény az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában (1941) és az Erdély régészeti repertóriuma I. Őskor, (1942) amelyek több évtizedes feldolgozó munka eredményei voltak. Kovács István közreadta a Kolozsvár-Zápolya utcai honfoglalás kori temetőről készült feldolgozását (1942) és a honfoglaló magyarság szablyahasználatáról írott tanulmánya is jelentős adatokkal gazdagította a korszakról alkotott képet.39 A11. világháború lezárása után, az újabb román hatalomátvétel hírére Roska Márton nyugdíjazását kérte. Utódjának László Gyulát nevezte meg: „...Pár hét múlva betöltőm a 65. életévemet, 44 éve tartozom a múzeum kötelékébe, a legnehezebb időkben úgyszólván egyedül kellett tartanom a posztomat. Idegeim megkoptak, egészségi állapotom sem a legjobb, a románok felé vörös posztó vagyok... László Gyula kartársunk fiatal, 122
