Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Petrik Béla: Gombos Gyula Szabó Dezső-monográfiájának korabeli fogadtatása

kozó kitételét Márton László. Az írás kritikai élét Cs. Szabó László is szükségtelennek tartotta, hiszen ezzel véleménye szerint az Új Látóhatár maga ellen fordíthatta azokat, akik mindkét folyóiratban publikáltak, így személy szerint ő maga is kényelmetlen helyzetbe került. Borbándi azonban nem bánta, hogy Molnár József olyan területeket is érintett, amelyekről korábban diszkréten hallgattak, úgy vélte, hogy mindez elősegíthet egy tisztulási folyamatot.44

Az emigrációs vita kapcsán rögzíthetjük a hazai kommunisták és az emigráció baloldali liberális-radikális körök közötti elvi azonosságot és összetartozást, s az emigrációs közvélemény megosztottságából kiderült, hogy Szabó Dezső ügyében a választóvonal nem Magyarország és az emigráció, nem a diktatúra és a szabad világ, hanem a kommunista álláspontot erősítő baloldali liberális és a velük szemben álló népi-nemzeti gondolkodók között húzódik. így kerülhetett egy oldalra Ignotus Pál, Fenyő Miksa, Németh Sándor és a kommunista Nagy Péter, illetőleg a másikra Kovács Imre, Szabó Zoltán, Borbándi Gyula, Kiss Sándor és Gombos Gyula. Fontos ezt rögzítenünk, hiszen a hazai irodalomtörténetben még ma is találkozhatunk azzal a véleménnyel, mely szerint a kérdés megítélésében a hazai hivatalos és a nyugati emigráns álláspontok között húzódott a határ. Láthatjuk, mind itthon, mind az emigrációban törésvonalak húzódtak Szabó Dezső megítélése körül, igen sajátságos „táborokat” hozva létre.

Ha jól belegondolunk, ez az ihletett pillanat sok tekintetben az utolsó volt. Gombos kivételes képességgel ismerte fel, hogy a Szabó Dezső momentum felállítása szempontjából kényszerhelyzet van. Nagy Péter megfogalmazta ugyanis azt a baloldali kánont - nem kommunista, mert láthattuk, hogy azzal messzemenően egyetértettek a szabad világban élő baloldaliak minden más irányzatai is -, amely hosszú távon meg kívánta határozni a hozzá való viszonyulás egyetlen helyes és elfogadható módját, ahogyan meghatározták már Petőfi, Móricz, Ady, József Attila és mások „helyes” értelmezési keretét. Gombos pontosan ismerte fel, hogy ennek a munkának az elvégzésére egyedül az ő generációjának van esélye, a betiltott és könyvtárak zárt osztályára száműzött írói életmű az utánuk jövő nemzedékek sora előtt már ismeretlen lesz. Munkája ma már nem volna pótolható s irodalomtörténetünkből, az emigráció szellemi életéből, a huszadik század politikai gondolkodástörténetéből bizonyosan hiányozna, egy fehér folttal több volna ezen a térképen. Gombos könyvének irodalomtörténeti jelentősége, hogy az életműről többet nem lehetett úgy írni, hogy munkáját ne vegyék figyelembe45, és ellensúlyt állított a Nagy Péter-féle hivatalos, egyoldalú és elmarasztaló értékelésnek. Ma már talán azt is kijelenthetjük, hogy hiányában soha nem vehetnénk a kezünkbe olyan Szabó Dezső életrajzot, amely hiteles és nem torzított képet közvetít, s amely képes lehet ellensúlyozni a kommunista irodalompolitika hatásait. Ma legalábbis nem körvonalazódik a láthatáron egy objektív életrajz lehetősége.

S az eseménytörténet után még egy jelenségen érdemes elgondolkodnunk. Nevezetesen, hogy az 1945 utáni történelmünkben talán először, egy napvilágot látott irodalomtörténeti művel szemben nem a toll fegyverével, a meggyőzés erejével vették fel a harcot az azzal egyet nem értők, hanem a feljelentések, a hatósági eljárások megindításával, amelyek kimondott célja a szerző fizikai ellehetetlenítése, büntető eljárás alá vonása volt, melyek lehetséges végeredményei az állampolgárságtól történő megfosztás, a kiutasítás, a teljes hontalanság, állásvesztés lehetett volna. A sza112