Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Balázs Géza: Weöres Sándor költészetének három pillére

verbális anyanyelvben csökött módon jelen vannak még a zeneiség kellékei, ezért nevezzük őket „az élőszó zenei eszközeinek”. Ám a költészet, a választékos, szép beszéd, különösen a „dallamos” beszéd és leginkább nyilvánvaló módon a költészet felmutatja az egykori, teljesebb zenei világot.

A HARMADIK PILLÉR: AZ ÖRÖMELV

Bár minden alkotásra, különösen műalkotásra jellemző, Weöres verseinek túlnyomó részében föltűnő az „élvezetes struktúrák” (Fónagy 1990: 36.) léte és hatása, s nyomukban az „örömelv” érvényesülése. A freudizmusból fakadó nézetet Miko (2000: 100.) így foglalja össze - szép keretbe illesztve eddigi mondandónkat: „az örömérzet addig tart, amíg érezzük: az elveszítettet, hiányzót találtuk meg, s amikor elhalványul a hiány, veszteség mozzanata, az örömérzet is fakulni kezd. Az örömérzet fokozása és fenntartása végett a hiány, a veszélyeztetettség érzetét is fokoznunk kell. Ilyen a lírai szerkezet stratégiája és taktikája is”. Azt már korábban fölvetették, hogy a forma tartalomkifejező, a pszichoanalitikusok tovább vitték azzal, hogy a struktúrák a jelentésen túl önmagukban is hordozzák az örömelvet, amely leginkább a feszítésoldás fizikai képletével illusztrálható. A feszítés-oldás (másként: tenzió-detenzió) természeti és emberi (lelki) működés, alapelv. Az oldás (feloldódás) pedig örömöt jelent. És - nem meglepő - ez is szerepel Weöres programjában. Az Egybegyűjtött versek bevezetőjében (címe: Köszöntés) a korábban, a már idézett „Harmadik nemzedékiben megfogalmazott ars poétikáját fogalmazza újra: „Célom nem a gyönyörködtetés... (...) Mást akarok: eleven áramot sugározni, melytől megrázkódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény; ne csak az ember olvassa a verset, a vers is az embert. Átvilágítani és felrázni óhajtlak, hogy átrendezhesd magadat zárt, véges, egzisztenciális énedből nyitott, szociális, kozmikus, végtelen énné.” S itt a keleti filozófiák hatására belép a boldogság, az öröm kérdése is. „Amíg az emberek egymás nélkül és egymás ellen kívánnak örülni, számtalan lemondásra és öncsonkításra kényszerülnek; de mihelyt egymásban sokszorozzák örömeiket, nincs több okuk aszkézisre, mint a boldog szeretőknek.” (WS 1981:1/7-8).

A világ egy része a beat-korszak óta szinte vallásos áhítattal fordul a „kelet” világa, filozófiája felé. Weöres Sándor - ugyan járt Keleten, pontosabban: Kínában -, de elsősorban a keleti kultúrák költészetének ismerete, valamint a magyar nyelvben rejlő törvényszerűségek nyomán jutott el a mindennapiságunkat meghaladó emberi boldogság, cél, értelem megértéséig, érzékeltetéséig.

EGYÜTT A HÁROM PILLÉR

Weöres Sándor verseinek titka, az fülbemászó sorok, az énekelhetőség, az akaratlan dúdolgatás ennek a három pillérnek az egymásra épülésében, hatásában rejlik. Weöres költészetében megtalálta a nyelvteremtő erőt. Ez az elemi (ősi) formák föltalálásában, hangsúlyos követésében, az ezekből összeálló mintázatok, különösen a zenei szerkesztésmód kialakításában, a struktúrákban föllelt örömelv kiemelésében mutatkozik meg. Weöres programja leginkább Ady Endre, Bartók Béla vagy Kodály Zoltán programjához hasonlítható. Visszanyúlni a gyökerekig, megtalálni a teremtő erőt és ezekből építeni modern művet. Nem véletlen, hogy Weöres - aka94