Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Csikós Attila: Tűsaroktól lombhullásig
Uraim! Látom most is, hogy midőn maguk előtt állok, megpróbálva kifejteni egy komoly, tudományos diszciplína alapvetéseit, maguk nem is figyelnek szavaimra... szinte felfalnak a szemükkel... s pőrére vetkőztetve tekintetükkel a sebzett, menekülő prédát látják csak bennem, kit maguknak akarnak, vágytól iszamos, őrült hévben lüktető testtel... ahogy megadja magát a férfi akaratnak, szerelmi bőgésnek, és alámerül a szerelem vadkacsa hápogásában, és fittyet hányva minden ismert predesztinációjának romantikus és léha viszonyba kezed... De kérem... most ne a nőt lássák bennem, hanem az embert... Uraim! A modern nő, amint az az anyám, néhai Pajkos Vilma leveleiből, s korunk hölgyek által jegyzett műveiből... a Török Sophiéból is... kiderül, analízis alá vetve magát, s felboncolva kétkedései burkát, megismerni kívánja ősei valahány fájdalmas csalódásainak okát, s egyúttal kijelenteni, hogy nem kíván többet éjszakai lesek ártatlan, mit sem sejtő áldozatává válni, nem óhajt zsakettes úrfiak által színes és hangos lármával, értsd: pimasz és ittas óbégatással felhajtott üldözött mezei nyűiként szaladni üregről hónapos szobára, zsombékból privát páholyba, még ha az a zsom- bék a Somossyban van is, ami ma már csak Operettnek nevezünk. A modern nő, kérem tisztelettel, meg kívánja ismerni s érteni önmagát, s ha szelíden is, de hatásosan -mint ezt Sophie-tól, de még inkább a a művészet jelképes vadrezervátumait expedíció alá vevő drága... Csinszkától is - láthatjuk, kinyilvánítja igényét a költészetre, a vadászatra, s megkímélve magát az intrikus pletykáktól, igenis felvállalni óhajtja, hogy helyet követel magának a magaslesen. Egészen nyíltan és egészen hivatalosan. Ha anyám, néhai Pajkos Vilma,ki bár korának művelt és felvilágosult dámája volt, csak praktikák útján, szinte a szerelmi illegalitásban dolgozhatott is érzelmi művészetén, a modern nő már nem csupán címzettje holmi úri passzióból levadászott vadküldeményeknek, de maga vadássza le a fácánkakast, ha kívánalmat érez reá. Nos... Meglehet, ezért lett úgy, hogy a férfiak, megijedvén és elbizonytalanodván hagyományos despotismusukban, vadászmezővé alakították egész Európát, s megfelelve láthatóan gyorsuló dementhiájuknak, ahogy ezen sexuál-pszichológiai folyamatokat Freud olyan remekbeszabottan levezette nekünk, egymásnak estek. A férfiasságnak eme céltévesztése, lassú „morális osteoporosis-a”, azaz erkölcsi csontritkulása szinte okkal hozza maga után, sőt csak erősíti a női jellem üdvözölhető transformatióját. Én úgy látom, vadászhattak volna a mi derék legényeink fácánra továbbra is, ahelyett, hogy megvívták világháborújukat, s igyekezhettek volna megfelelni a lovagiasság szerint felfogott tartózkodásnak, még ha az efféle tartózkodásból ajándékba küldetett húsok némely esetben jelentős családi komplikációkkal jártak is, amint azt az én esetem is illusztrálhatja, minek köszönhetően Önök Kulitsi Abigél néven ismernek, nem pedig az előre tervbe vett Komoróssy Gittaként. Összefoglalva talán csapongónak tűnő, a női nem, a női irodalom mellett elhangzott laudációmat, annyit mondanék csak, hogy Önök Uraim, vadásszanak csak továbbra is főleg vadkacsára, s a nemesebb vadakat hagyják meg nekünk. Erősen köszönöm megtisztelő figyelmüket, hogy itt lehettem ennyi remek kolléga s irodalmi társ között! Sáry Andrásnak pedig, ki meglepett első költeményeivel, s látom, a leghátsó sorban foglalt helyet, s onnan figyel epekedve és némán... innen és most bíztatóan és erős reményt keltőén üzenem, hogy... a versek jók. Ha... nos, 83
