Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Csikós Attila: Tűsaroktól lombhullásig
nemes ludakkal Maga is elvonulni, „V” alakban, vagy teccés szerint, az ábc bármely betűjének alakját felöltve, s ha kendőmet le is ejtettem a lába elé, hát véletlenül történt, s nem volt benne semmi szándék, ahogy ezt a rózsakertben tett alkonyi sétán többször is megerősítettem... Most megáll, megpihen. Aztán elmosolyodik, titokzatosan, de alapvetően a meg- könnyült lélek örömével, hogy miután heves zaklatottságát így kiadta, végre újra belefeledkezhet az önfeledt ábrándozásba. Hát előre dől, keblei ráomolnak a szekreterre, hogy az emlői húsára locsolt finom francia parfümmel valósággal átitatódik a lap, s így, ebben a kívánatos tartásban átolvassa gyorsan a lejegyzetteket. Apró, piros nyelvével, mit a levél címzettje, Kulitsi Aladár előszeretettel szokott a macskáéhoz hasonlítani, elégedetten csettint, majd orrához emelve a friss papírt, megbizonyosodik róla, hogy csakugyan elég illatos-e már. Pontosan tudja, hogy az igazi férfit nem lehet efféle puskadurrogtatással elijeszteni, mint ez a bevezetés, ahogy egy egész rudlit is meg lehet futamítani akár egyetlen óvatlan lövéssel. Kulitsi Aladár jó vadász, de ha vad lenne, már ki lenne tömve az óvatlanságának köszönhetően, szinte már arra jön, ha ütik, vagy legalábbis körbecsaholják az odvát a kutyák. Ezen megint elmosolyodik. Alapvetően fess ember, jó svádájú, snájdig, gavallér... Szereti az urát is, de az már meg van lőve. Ki van téve a falra, arany keretben. Uram... hő, hű szívvel kérem, engem eztán ne háborgasson holmi tetszetős tetemekkel, sem felpántlikázott üzenetekkel, miszerint ha maga volna az a fácán, amit méltóztatott nekem vértől gyöngyözőn, legyilkoltan, ártatlan életét félbeszakítván elküldetni, rögvest életre térne, ha kezembe fognám, de borókával és lestyánnal tűzve legalábbis mennyei pecsenyeként szolgálna szerény és védtelen személyemnek. Tűzdelje magát kakukkfűvel az ördög! Maga engem kijátszott, megbántott, s módfelett visszaélt eredendően jámbor természetemmel, lévén ugyancsak elnéző vagyok, s megbocsájtó mindazokkal szemben is, kik nem értenek a szóból, ha mégoly minden rafinériát és literátus körmönfontságot nélkülözőek is azok, mint ahogy magam illendőnek, azaz őszintének és érthetőnek tartom eme szívből kitörő keserűségem egyre súlyosabban reám nehezedő mondatait... Egy éve, mint a suták, gyanútlan járok a maga közelében. Nem riadok fel, nem keresek új csapást, hol elkerülhetem, mit sem sejtve, s asszonyi reputációmra is fittyet hányva vállalom a kockázatát az Önnel való tereferének... S Maga most egy meglőtt fácánt küldet nekem... egy döggel óhajt triumphálni egy olyan asszony felett, amilyen én vagyok... Le vagyok sújtva. Fácánom már volt, köszönöm, nem kérek többet! Küldessen nagyobb barmot, ha olyan kapitálisán nagyra méltóztatik gondolni Magát... Vagy... ...és itt elakad, ajkai hevülten megnyílnak, mint a sörét ejtette apró sebek a madár tollai között, a rúzsa vére csillan, egészen beleszédül a vakmerőségbe, s hogy visszanyerje önuralmát, a szemközti tükörbe pillant, mely tükör a sarokban áll súlyos, aranyozott keretben, mindjárt az ebédlő ajtaja mellett, ahol átjárás nyílik egy másik fejezetbe, a szarvasagancsokkal feldíszített családi vacsorák leíró jellegű, érezhetően nagy helyismerettel és bőséges szókinccsel képletessé tett, részlet gazdag unalmába, ahová viszont most semmiképpen sem kívánkozik, de önmaga arcképéből, mely a tükörben vele kacérkodik, erőt merít, szíve felforrósodik, s hevesben kezd verni arra, amidőn elképzeli, ahogy Kulitsi Aladár elolvassa majd ezt az elutasító levelet, s muskétát ragadva dühében őrült, bolond, gáláns és fess mészárlásba kezd a kámoni erdő közepén, minek eredményeképpen majd ezer meg ezer fácánt 81
