Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Zalán Tibor: Papírváros-foszlányok

Nem nagyon tudott odafigyelni a fiúra, nagy volt a hold fent, és a nagy hold mindig megzavarta a gondolkodásban, de leginkább az érzékeit keverte össze, nem is tudta pontosan, hol és min jár az esze, néha automatikusan igeneket mondott a fiú elhallgatásaikor, nem nagyon törődve azzal, hogy mire mond igen, hogy az igen bármibe beleegyezés-e vagy csak jel, hogy még itt van, a teste legalábbis mindenképpen Egyszerre megállt a bicikli, szó szerint, nem ő állt meg, hanem a bicikli, se előre, se hátra, majdnem hasra esett ettől a hirtelen kerékmegállástól, először nem értett semmit, aztán megfordult, és döbbenten látta, hogy egy férfi áll mögötte, ő fogta meg a kétkerekű csomagtartóját, és most tartja, nem engedi se előre, se hátra mozdulni kérem nyerte vissza lélekjelenlétét a lány kérem, mi nem ismerjük önt és hirtelen nem tudta, hogyan folytassa nem feltételezem, hogy rossz szándékai lennének

ezt hamisnak és mesterkéltnek érezte, de valamit mondania kellett a váratlan tolakodásra

engedjen minket utunkra, ez valami tévedés lehet, vagy csak rossz tréfa de a férfi nem engedte el a bicikli csomagtartóját, tartotta keményen, és a lányt nézte, aki pedig a fiút, de a fiú nem mert megmukkanni sem, azok közé a fiatal hímek közé tartozott, akik nem szívesen tették tűzbe még a kezüket szívük választottjáért

beszélgetni szeretnék veled

mondta a férfi, akinek az arca nem árult el arról semmit, mi is lenne valójában a szándéka, kötözködik, vagy mi, vagy mi, próbált rájönni a lány az indítékaira, de nem jutott eszébe semmilyen elfogadható magyarázat erre a kancsal helyzetre igen, beszélgetni szeretnék veled

ismételte meg a férfi, és a fiúra nézett, magas ember volt, és nagy szemei mostani viselkedését meghazudtolva kéken csillogtak a kék rózsás éjszakában én nem ismerem magát mondta hűvösen a lány

és a megismerkedésnek nem az a módja, hogy fogva tartja a biciklimet és elhallgatott, de a férfi sem szólalt meg mondjál már valamit te is

nógatta a fiút, akit a felszólítás még az ismeretlen támadásánál is jobban megrémített, legszívesebben elszaladt volna, de azt mégsem tehette, hogy egyedül hagyja a lányt ezzel a marconával kérem, mi nem álltunk a maga útjába

de nem tudta folytatni, mert a férfi feléje fordult, sokáig nem mondott ugyan semmit, de arca megfeszült, ettől a fiúnak émelyegni kezdett a gyomra, és nem sok választotta el attól, hogy elájuljon, végül csak annyit vetett feléje te fölösleges vagy és a fejével intett, hogy tűnjön el

ha nem értenéd ilyen finomságban, mire gondolok, kopjál le, gyermek és a fiú, mire a lány bármit is kimondott volna, szégyenkezve, de gyors léptekkel tovább állt, s pár pillanat múlva eltűnt a legközelebbi saroknál, befordult és futni kezdett, azzal sem törődve, hogy emezek hallják gyáva megfutamodásának csattogásait a kövezeten

43