Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 17.)
tunk tulajdonságainkban. Nyomokat hagytak rajtunk a velünk történtek, formáltak és újraformáltak bennünket személyi körülményeink. Minden új találkozás alkalmával úgyszólván elölről kellett kezdenünk egymás, és önmagunk megismerését. Elkerülhetetlenül és állandósuló feszültségben éltünk anyámmal Ágnes néném volt közöttünk a békítő angyal. Bizonyos voltam benne, hogy őnála szebben, értőbben senki nem szeret. Pirongató szavaival nekem szolgált és engem védett még akkor is, ha látszólag anyám igaza mellé állott. A diakonisszáknál tanulta Ágnes néném azt a két szót, hogy Optima Mater. Azt jelenti: a legjobb anya. Máriára, Jézus Krisztus anyjára mondták ezt a diakonisszák, de általános ajánlatként is így illett a gyermeknek anyjára tekinteni. Ezt sugallta nekem Ágnes. És ennek a jegyében igyekeztem is az optimálisan legjobb gyermek lenni anyám társaságában. Ezt budapesti együttlakásunk idején, 1941-ben sikerült a legjobban megvalósítanom. Úgy alkalmazkodtam a körülményekhez s anyámhoz, ahogyan az árnyék a fényhez. Alávetettem magam minden követelménynek, akár a háziúrék részéről jelentkezett, akár anyám támasztotta. S ez a teljesen szolgává alázkodó viselkedés abban hordozta jutalmát, hogy viszonylag háborítatlanul élhettem, tanulhattam s olykor gyereknek járó örömforrások is fakadtak számomra. Elismerte jóra való törekvésemet anyám és ő is kedvezett nekem, amiben tehette. A gazdáéknak sütött kuglófból el-elcsent néhányat, és külön adott mozijegyre valót, amikor leküldött, hogy cigarettát és bort vásároljak neki. A nagyszülei házban sokszor veszekedtek anyámmal a cigarettáért és az italért. Én is örömmel vettem volna, ha leszokik ezekről, de hangosan szólni nem volt merszem. Leghálateltebb szívvel azt fogadtam anyámtól, hogy jóváhagyta jelentkezésemet a cserkészek közé. Meg is tett mindent, hogy a szükséges ruházatom, felszerelésem úgy együtt legyen, akár a többieké, csak a csatos bőr övre nem futotta. Fájt a hiánya, de azért boldog és büszke voltam, hogy Lord Baden-Powell seregéhez tartozhatok. Abban az évben halt meg a Lord és természetesen sokat olvastunk és beszélgettünk róla. Miután megtudtam, hogy az angol hadsereg altábornagya volt és a felderítőknél szolgált, megnőtt az érdeklődésem a felderítő tevékenység iránt. A fogalommal nem először találkoztam. Csavargó életű, Kucu nevű püspökladányi barátom szóhasználata volt, hogy na, ezt az ügyet felderítjük. Aztán, ha nem sikerült, úgy fogalmazta át cselekvési parancsát, hogy üss, vagy fuss. Tetszett ez nekem, és találkozásaink nyomán arra gondoltam időnként, hogy ösztöneim szerint valószínűleg én is csavargó alkat vagyok. Ezt anyámtól is hallottam olykor, ha késve érkeztem haza és nagyapám is pirongatott ugyanezért. Mindettől függetlenül, Kucu életeszméje egyáltalán nem illett hozzám. Az én életelvem inkább úgy hangzott, hogy tarts ki és barátkozz. A békés út kitapogatása felelt meg legjobban az én személyiségemnek. Éppen elhatároztam ott, a szalmakazal tövében heverve, hogy egész nyaralásom idején ez a jelszó lesz a vezércsillagom, amikor anyám kiáltását hallottam a szolgálati lakás felől:- Gyuszkó-ó-ó! Ezt a becenevemet anyámon kívül senki nem használta. Egyedi találmánya volt és nem örültem neki. Az sem tetszett nekem, hogy a Gyula keresztnevet diktálta valamelyik nyíregyházi kórház szülészeti osztályán az anyakönyvbe. Mindmáig nem 57
