Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3. szám - Végh Attila: Megkeresés történt

Tanácsos: Állok elébe.

Mihály: Senki nem tudja, hogyan érkezett ebbe a világba. Ismerjük a filozófusok tanításait arról, hogy több világ létezik, és hogy bizonyos rend szerint ezek között kell közlekednünk. És tudjuk, hogy erről azt tanítják: az átkeléskor innunk kell a létfeledés vizéből, hogy törlődjenek az emlékeink. De mondd, mi van akkor, ha valaki pontosan emlékszik mindenre, ami ott túl, a másik világban történt vele?

Tanácsos: Most magadról beszélsz?

Mihály: Nem, dehogy. Csak az érdekel, vajon lehetséges-e az ilyen emlékcipelés?

Tanácsos: Igen, néha előfordul, hogy valaki túlságosan ragaszkodik a saját gondolataihoz, amelyek feledése a lélek szabadsága. A rögeszme néha olyan erős, hogy világokon át kíséri az embert. Az ilyen ember örökre boldogtalan. Képtelen otthonosan, puhán berendezkedni abban a felejtésben, ami az újonnan született szíveket kitölti, így soha nem lesznek barátai. Mert a barátság, a szeretet azt jelenti, hogy másokkal együtt lakjuk be a semmi ígéretét. Szomorú, ha valakit túlságosan leköt a valami.

Mihály: És rólam mit tartasz? Szerinted milyen ember vagyok?

Tanácsos: Ez így túl tág. Meg aztán nem is ismerlek.

Mihály: Kitérő válasz, persze. Remélem, a versed konkrétabb.

Tanácsos: Ahogy vesszük. „Az emberélet útja volt a kezdet, / a szálazódó remete- kert-világ, / finom sötétbe hosszú fák meredtek, / kék séta szőtte némán az éjszakát...”

Mihály: Inkább majd holnap olvasd föl. Elálmosodtam.

Tanácsos: Ahogy akarod. De ugye nem bántottalak meg?

Mihály: Ugyan mivel?

Tanácsos: Hát amit a lélek szabadságáról...

Mihály: Dehogy. Hiszen mondtam, csak általánosságban kérdeztem.

Tanácsos: Én mégis úgy éreztem...

Mihály: Viszlát holnap. Későre jár.

(A szolgálók megérkeznek a koronával és a szivárványszínű palásttal, átadják Mihálynak és némán távoznak. O királynak öltözik, beül a trónba, bekap két kanál port. Sötétség.)

29