Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3. szám - Végh Attila: Megkeresés történt
Korf: (Eltűnik, majd visszatér két irdatlan léggömbbel.) Na, meg is vannak! Szép álmokat! (Belebújik az egyikbe.) (Hirtelen leszáll az éj, nagy sötétség támad. Amikor feljönnek a csillagok, hunyorgó fényükben látni a két buborékban alvó lelket. A két léggömb olyan, mint egy hatalmas szempár. Álomjáték kezdődik: vetített képen megjelenik Mihály felesége, Kati fiatalon, fürdőruhában. Képe ráúszik Mihály buborékjára.) Kati: Mihály, ne félj! Gyere! Fejest, nyugodtan! Látod, milyen színe van a víznek? Nézd, engem is fenntart! Az emlékek tava, Mihály! Hagyd el bátran, ami nem te vagy! Ne ragaszkodj a ladikhoz, ugorj! Mekkora a te világod, gondolkoztál már rajta? Érdemes visszatérni? Egyetlen könnycsepp nagyobb, mint a te bolygód. Azt hittem, általam újjászületsz, vagy hogy legalább megérted. Emlékszel a balesetre? Amikor egy hétig kómában voltál? Mindennap eljöttem a kórházba, és beszéltem hozzád. Éreztem, hogy nem látsz ki az öntudatlanság gömbjéből, de tudtam, hogy hallod, amit mondok. Leküldtem a hangomat a pincébe, az alvilágba, hogy hozzon vissza. És tudod, mi volt az érdekes? Sose mertem megmondani. Hogy ott, akkor éreztem, hogy igazán velem vagy. Soha máskor. Hogy semmi se zavarja az együttlétünket. Ott voltam boldog. Csak ott. És megijedtem magamtól. Miféle ember vagyok én? Egy élőhalottat szeretek. Aztán rájöttem, hogy halott vagyok én is. Mikor voltunk mi szabadok? (Mihály fölkel a buborékban, alvajáróként próbál kilépni belőle, de nem sikerül.) Mikor éltünk? Kómában éltük az egész életet. Már az óvodában, a játszótéren reménytelen volt minden. A nevelés, az ősök akarata: gurult velünk a gömb. Persze voltak szép pillanatok. A kórházi ágy szélén ülve, időn kívül elmondtam neked a legfontosabb dolgot. Aztán fölébredtél. Egy ideig még félrebeszéltél, azt ismételgetted folyton, hogy Kail a neved, és azonnal vissza akarsz menni valami Tha- nasziába, ahol te uralkodsz, de aztán rendbe jöttél. És vége lett mindennek. Helyreállt a régi rend. Büszke voltál a szervezetedre. Burokban születtél, mondtad. (Kati eltűnik. Fogyni kezd a fény, Mihály visszafekszik, aztán sötétség.) Mihály: Nekem mindegy! Én már nem csodálkozom. 4. JELENET (Tihany, a rendszerváltás táján. A fiatal Mihály és Kati a strandon ülnek egy nyírfa alatt. Mihály punk szerelésben van, lila a haja. Lángost esznek.) Kati: Komolyan ezt felelte? Mihály: Szó szerint. Kati: Elég ciki. 23
