Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Alexa Károly: Szövegvendégségben Weöres Sándornál
a robbanásig fojtogatta a nemzetet: „Én már úgy érzem magam, / mint anya, a boldogtalan, / hisz szülni régen joga van: / magzatának már foga van! // De nem jön meg a fájdalom / és fuldoklik és nyög nagyon, / s benne szakállt eresztve nő / homlokáig a csecsemő.” És eljutottunk kamaszkori „megbotránkoztatásom” (irodalmi „bűnbeesésem”?) harmadik eseményéhez: az első - valóban - igazi találkozásomhoz Weöres Sándorral. Azaz a Weöres-verssel, s így a költővel magával. Pártállami szexbotrány volt ez is, a hatalom alpári bugrisságának minden ócska elemével. A talán még ma is emlékezetes Antik ekloga-ügyről van szó, amelynek akkori hatása olyan erős volt, hogy nem túl nehéz ötven év múlva sem lefejteni róla mindazt, ami utóbb rátapadt. Az elementáris erotikának a darabjai voltak a később Fairy spring cím alatt ciklusba rendeződött versek, a széttartó stiláris elemeknek azzal az elképesztő szellemi és poétikai szintézisével, amire csak WS lehetett képes. Maga „az erotika születése” a tárgy, s mi akkor egyszerre fogadtuk a még közeli kamaszkor „érintettségével” (akik ekkor olvasták a verset, a férfivá érés altesti viharzásai közepette, vajon felejthetik- e a célját még nem lelő hevület ilyes megfogalmazását: „vágyam nedve szökellt combjára s a gyűrt rokolyába”?) és - esetünkben: latinos osztály voltunk - a klasszikus stúdiumok tapasztalataival. Az a szellem éledt meg az Antik eklogában magyarul, amit mi már nemcsak Ankhiszész „atya” hányattatásai, a hófedte Soracte vagy a patakvízre inni térő gyanútlan bárány latin nyelvű ábrázolataiból érzékeltünk, hanem bizony a római hajdankor szabadon erotikus verseiből is. Amely ott lüktet végig a magyar századokon. A kor álságos puritanizmusa, kötelező látszat-prüdériája ülte dáridóját az Új írás fölött, az impotens proletár elvszerűség jegyében ítélte el pártvezér és öntudatos szoc. brigádtag a verset, fenyegetőzött merénylettel, akasztással az „Egy olvasó”, az „Egy nyugdíjas”, „A fiatalok”, az „Egy kommunista”... Ekkortájt adja vissza az Élet és Irodalom Kassáknak a Szobor a téren című költeményét, tűrhetetlen pánerotizmusa miatt - a vers egy bikaszobrot ír le, amelyet a művész történetesen „felhúzott herékkel” ábrázolt. Szomorúan látom ennyi év után, hogy a vasi származású Héra Zoltán is belecsaholt a kórusba, persze nem mint káldi illetőségű halkszavú poéta, hanem mint a Népszabadság zsoldjában álló debattáns hírlapíró. Csak hogy érzékeljük a pártállami idők kultúrpolitikai beszédmódját, lássunk tőle egy mondatot: az Antik ekloga „néhány nyers pornográf képéből ugyanaz az elfojtott, elferdült vágy szól, amely miatt az önámító kispolgár az egészséges erotikán is megbotránkozik.” (Egy évtizeddel utóbb volt alkalmam párszor italos hírlapírói éjszakákban együtt lenni a nevezettel, s mondhatom, az idézettől szögesen eltérő álláspontot foglalt el a magánerotika témakörében.) Azt viszont jólesően nyugtázhatjuk, hogy az Életünk 1964/III. száma himnikus elragadtatással magasztalta a költő merészségét. Fodor Andrásnak egy 1964-es naplóbejegyzése szerint neki azt mondta „Sanyi”, hogy „csak a szerkesztőség szórakoztatására mellékelte a költeményt, meg sem akarta jelentetni.” Olyannyira abszurd - és kedvesen nyegle - ez az információ, hogy - WS-ról lévén szó - akár még igaz is lehet. Mindenesetre a főszerkesztőt, Illés Lajost kirúgták, és egy-két év múlva, mintha mi sem történt volna, a költői életmű megfellebbezhetetlen értékei közt szerepel már a vers. De ekkor ez a vers már kötetben is megjelenik. Nyolc év után az első Weöres-kötet a Tűzkút. Az én első magam vásárolta Weöres-kötetem, s mint ilyen alapozza meg 303
