Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Veres Zsuzsanna: Luchino Visconti - A párduc

élményt nyújtanak, de a szigorú értelemben vett mondanivaló tekintetében mellőzhetők. Pontosan az efféle „betétek” - a drámaiság rovására történő - túlsúlya készteti Visconti bírálóit arra, hogy további filmjeit „felszínesnek”, „szépelgőnek” és „dekadensnek” bélyegezzék. Ezzel a filmmel lezárul a rendező legértékesebbnek tartott korszaka, nemcsak életművében, de privát életében is új időszámítás veszi kezdetét. Inspiráló múzsája és védence, Alain Delon faképnél hagyja. A René Clement-nal, An- tonionival és főleg a Viscontival való együttműködésnek köszönhetően befutott sztárnak már nincs kedve a mester porcelánfigurájának szerepéhez, a hálálkodást pedig a későbbi évekre tartogatja. Bár kapcsolatuk nem szakad meg véglegesen, Delon soha többé nem áll egykori pártfogója kamerája elé.

A következő néhány évben készített Visconti-filmekre nem érdemes részletesen kitérni, mert ha nem is „totális fiaskók” - ahogy a kritikusok hangoztatják saját tehetségéhez képest tagadhatatlanul középszerű munkák, amelyek csak elvétve viselik magukon alkotójuk kézjegyét. A Göncöl Nyájas Csillagai újból testvérszerelemmel fűszerezett családtörténet. Az Íves Sain-Laurent kosztümjeiben hódító Cardinale partnere ezúttal a szép, de vértelen Jean Sorel, akit a rendező Delon-ha- sonmásként szeretne feltüntetni. A Camus-regényből készült Közöny minden szempontból bukás. Az alapanyagot mindig kiváló érzékkel megválasztó Visconti most nem tud mihez kezdeni a jellegzetesen egzisztencialista történettel, ráadásul a Fel- lini-filmekben kiváló Marcello Mastroianni is bántóan kilóg a szerepből, mint ahogyan már a Fehér éjszakákban sem volt eléggé meggyőző. A nagy olasz producer, Dino de Laurentiis szponzorálásában készült ekkortájt divatos filmantológia egyik rövid, Visconti által rendezett epizódjának, az Elevenen megégetett boszorkánynak annyi a hozadéka, hogy Visconti összebarátkozik a producer feleségével, Silvana Manganóval, aki késői korszakának emblematikus nőalakjává válik. Az olasz színésznő fanyar, szabálytalan szépségét, hűvös erotikáját fokozatosan kell felfedezni, de ugyanazt az archaikus nőiességet sugározza, amit Visconti minden hősnőjében keres. Szintén ebben a szkeccsfilmben tűnik fel a rendező új múzsája, Helmut Berger. A húszéves osztrák építészhallgató Assissiben ismerkedett meg a rendezővel, amikor az A Göncöl nyájas csillagainak külső felvételeit készítette. Berger ömlengő önéletrajza szerint egy kirándulás alkalmával csöppent a forgatásra, ami teljesen rabul ejtette, órákig bámulta a mestert, aki a nap végén kedvesen elbeszélgetett vele, majd találkozóra invitálta. Bárhogyan is volt, a találkozás sorsdöntőnek bizonyult; a fiatalember Salzburgból az éppen Párizsban időző rendezőhöz költözik. A szertartásos együttélést leszámítva - külön lakosztályok, külön személyzet stb. -, Berger ugyanazt az utat járja be Visconti mellett, amit korábban Delon: műveltség, megjelenés pallérozása, híres barátok (Callas, Bernstein, Nurejev), drága ajándékok, luxus... Csakhogy míg Delon megtanulván a leckét továbblépett, a kiegyensúlyozatlan, hisztérikus Bergert beszippantja a gróf által feltárt világ. Amellett, hogy - saját bevallása szerint - imádja Viscontit, aki „barátja, apja, mentora” egy személyben, hajlamainak és személyiségének megfelelően az úri életmód legkülsődlegesebb és nem feltétlenül a legépületesebb komponenseit teszi magáévá. A szép szőke, egészében mégis jelentéktelen fiatalemberből pökhendi, kicsapongó, megalomániás kéjfiú válik. Időnként feltör belőle a függetlenedési vágy, jeleneteket rendez, tucatnyi bőröndjét felpakolva szállodába költözik, mint egy sértett díva, aztán alázatosan visszasompolyog, hogy kezdődjék az egész cirkusz elölről. Mindennek ellenére Vis37