Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Réczei Tamás: Hangyabolydulás
KOMOR: Igen? Mire alapozza ezt? Mert kifolyt a kávé? Nekem szakmaiságom van, magának meg ez a hite. Ugyanaz. FÉNYES: Azért nagy különbség, hogy míg az egyház mindenkit meghagy a maga szabad hitválasztásában, addig maguk kidöntötték a hitéből még a köztéri szobrot is, ha nem az oldalukon állt! KOMOR: Asszonyom! Mi a hitet üldöztük, a papság a hitetlenséget! Ez az érem két oldala. Valahogyan birtokolni kell a lelkeket, egyértelmű. FÉNYES: Nem ért engem. Bennünket. A világot. De nem is várom el. KOMOR: Behoznám a gyógyszerem, ha megengedi!? FÉNYES: Csőre töltve? Hosszú szünet. KOMOR: Odabent, Márianosztrán eszkábáltak a cellájukban olyan membrános rádiót? A legtöbb helyen volt, Gyorskocsiban, Vácott, míg az őrök meg nem találták a drótját vagy a diódát. Tudja, mire emlékeztet ez most itt engem? Én is a rádióban hallottam még, anno. Később mintha játszották volna a tévében? Gondolkozom a színész nevén. Nagy hüppe orra volt. Meg lapát füle, vagy a keze. Nem a Kabos, nem! Vele volt ez a híres kabaré-jelenet! A refrénjére emlékszem: „olvassak, vagy lőjek?” Ezt ismételgette. Ismeri? Nagyon vicces! Mint a maga kabátja: „olvassak, vagy lőjek?”! (nevet) „Olvassak, vagy lőjek?” Érti, ugye? FÉNYES: Fél? KOMOR: Csak, hogy nem tudja majd szabályozni a bombázóját, amibe beült. FÉNYES: Márianosztrán úgy fedezték a rabtársak a cellamisét, hogy percekig hangosan nevettek vagy köhögtek, így az őrök nem hallhatták, mi történik bent valójában. KOMOR: Ha az igazságot akarja, át kell engednie a másik szobába. Utána folytathatjuk a „kihallgatást”. FÉNYES: Én ezt egy közös gyónásnak fogom fel, ahol megkapja maga is a lehetőséget. Amíg ezt nem tesszük meg, legbelül mindenki dühös lesz a másikra, akiről azt gondolja, hogy tud róla valamit, amit nem kellene. Mások meg attól lesznek vérfrusztráltak, hogy ellopták tőlük a fél életüket, de nem mondják meg, kik, miért! Nincs egyik sem tisztázva. Hallgatásunk börtönében járkálunk. A múlt elítéltjei. Kómában tartjuk az emlékezetünket. Éber kómában, persze, mert arra mindenki nagyon figyel, ügyel, hogy teljes legyen a csend. KOMOR: És majd maga lesz a kollektív ébredés? A nagy közös hajnal? FÉNYES: Engem csak az érdekel, ami velünk történt! A többi a fiatalok dolga. Vagy a demokratáké. A parlamenteké. KOMOR: Hát arra várhat. FÉNYES: Tudom, hogy a rendszerváltás óta nem nyitotta ki senki a száját. Sem a dossziékat. És természetesen nem is én fogom megtenni, apáca vagyok, nem ügynökkutató! KOMOR: Pedig hány ember retteghetne akkor magától! Tudja, mióta megy a kussolás ebben az országban? No, nem a rendszerváltás óta! Dehogy! A mechanizmus nem ilyen új! Már a vörösök is hallgattak az őket követő Horthysták előtt, nem felfedve magukat, bármiféle tudásukat az előző rendről, szépen lassan asszimilálódtak a nemzetiek közé. A kommunisták előtt elcsöndesedett az összes volt fasiszta, egykori zsidó, régi nyilas, sőt, katolikus, herceg, gróf egyaránt, és szépen elvörösödtek! Aztán a mi nagy szerencsénkre, mert ez még148
