Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 2. szám - A Vers világa rajzpályázat képeiből - Bokányi Péter: Végtére, hazatérek...
BOKÁNYI PÉTER Valójában itt most egy lirizáló bevezetés következne arról, mit jelentett Weöres Sándornak Vas megye, a Kemenesalja és Csönge, illetve, hogy mit jelent ma errefelé Weöres Sándor alakja, életműve, emléke. Egy tegnap esti hír viszont kibillentette a gondolatokat eredeti menetükből: csütörtökön, 2013. szeptember 25-én, alig pár hónappal a 100. születésnap után ellopták Csöngéről, a Weöres Emlékház parkjából a költő bronzszobrát. A tetteseket elfogták, a szobor gyorsan megkerült - darabokban, mivel a tolvajok már szétvágták Segesdi György szobrászművész alkotását. E hír nyomán kötelesen módosul a dolgozat, amelynek eredeti célja a Vas megyei, csöngei Weöres-kultusz „alapítása” néhány emlékezetes és fontos pillanatának felidézése volt, nyomja teljes súlyával az a halom bronz, amivé Weöres Sándor szobrát tették. S eszünkbe inkább úgy jutnak a Weöres-kultusz megalapozói, ápolói, mint akik innen vagy odaátról nézik döbbenten, ahogy Weöres Sándor emléke némelyeknek szétvágandó, eladandó fémhulladékká vált. 1990 decemberében az Új Kemenesalja című, Celldömölkön szerkesztett újságban kis cikk jelent meg „Visszaszállnék anyám ablakára” címmel. „Még a költő életében vele és Károlyi Amyval körbejártuk a csöngei házat. Weöresök régi úrilakát már elfeledték, lebontás vagy lerombolás volt a sorsa 1945 után. Maradt a kilencablakos ház helyett ez a négyablakú, ott a faluszélen, és maradt az irodalomtörténetből ismert piros-görbe, ahol Weöres Sándor költői szárnyait bontogatta. Az emlékszoba vagy inkább emlékház gondolata - a költő halálát követően - egyértelmű volt minden érintett körökben. így a ház újabb lakóinak más helyet adtak, helyi buzgalomból az épület felújítása megtörtént. Más azonban nem, üres szobák tátonganak, és, mint hírlik, a környezet gazban. Méltatlan dolog. Az ügy pedig fontos, a kornak meg kell birkóznia vele: Weöres Sándornak legyen emlékháza Csöngén, szeretett falujában”- jegyzi a szerző, a celldömölki Dala József. Dala neve a 90-es években ismerősen csengett sokaknak a megyében: „tanácsi ember” volt, fáradhatatlan szervező, a megye irodalmi emlékeinek egyik első szerelmese, aki ilyen-amolyan pozíciói és kapcsolatai révén képes volt arra is, hogy tettekre váltsa ötleteit. Élete utolsó éveiben Vas megyei „Weöres-felelősként” emlegette magát, hiszen valóban nem történt Weöres Sándor emléke körül semmi nélküle vagy az ő tudta nélkül. így nyilván része volt abban - ha másként nem, hát az emlékház ötletének első megfogalmazójaként- hogy 1992-ben az egykori Weöres-ház két helyiségében kis kiállítást rendeztek be a megyei múzeum szakemberei, a ház kezelését pedig közösen vállalta a megyei művelődési központ és a Vas megye idegenforgalmi hivatala. Csendes, szelíd kis kiállítás volt ez az emlékházak „kötelező” kellékeivel (bölcső1, íróasztal), a rendezők ügyeltek arra, hogy a helyi vonatkozások hangsúlyosak legyenek (az íróasztalon egy Dr. Takáts Miklósnak, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár egykori igazgatójának, Weöres barátjának levele hevert üveglap alatt Illés Árpád Weöres Sándor Csöngén című festményének árnyékában), a belső helyiség legvon102 Végtére, hazatérek...
