Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Alexa Károly: Tormay Cécile portréja alatt (IV. rész)
kesztőségében kéziratban olvasni. Még nem volt teljesen készen - a szerző azt mondta, hogy van még pár hónap munkája vele: ki kellene húzni belőle tíz oldalt... Komoly irodalompolitikai dilemmát kell megoldania annak, aki antiszemitának bélyegezi Németh László „nyugatos” vélekedéseit és végigolvassa a Kőbányai János által szerkesztett Múlt és jövő két ünneplő kötetét (2008.1. és 4.) valamint a szerkesztő későbbi (2011. 4.SZ.) terjedelmes dolgozatát Ignotus Nyugatban közölt publicisztikájáról. (Személyes kötődésemet sem kívánom elhallgatni. Kőbányai Nagybörzsönyben vett házat magának, abban a csodálatos, ám az újabban betelepített-betelepült cigányok által a végsőkig lepusztított faluban, ahonnan a feleségem származik. A családi kriptát fel-felkeresve - átellenben a Szent lstván-templommal nemigen mulasztjuk el, hogy meg ne látogassuk a kis zsidó sírkertet. A közössé vált tér (is) szerepet játszik abban, hogy Kőbányai jeruzsálemi lakhelye és az én itthoni „otthonaim” között számottevő az e-mail forgalom. Aki a zsidóság, „liberalizmus”, magyar tér stb. viszonyrendszerében akar tanulságosat olvasni, annak ajánlom ez utóbb említetett lapszámból A kiszántott falusi zsidók hűlt helye című Kőbányai szöveget és a mellette közölt - gyomorforgató - György Péter kommentárt.) Mindenesetre aki sokallja a teljes lapszámok végigvételét, elég ha az első darab előszavába belepillant. Ott ezt a mondatot találja: „az e folyóiratban megnyilvánult szellemi elhatározás, tett és koncentráció érvényesebb és magasabb szintű reprezentációja a magyar zsidóságnak, mint minden egyéb hasonló kezdeményezés...” És tovább: „...zsidók alapították, szerkesztették, finanszírozták, s nagy részben írták és olvasták...” Különös módon Kőbányait, a szerkesztőt az inspirálta a lapszámok összeállítására, hogy - szerinte - a legújabb időkben is folytatódott a Nyugat „zsi- dótlanítása”. (A magyar zsidó irodalom utólagos „zsidótlanítása” alighanem Heller Ágnes észlelete. Aki - mit tesz Isten - szintén nagybörzsönyi kisbirtokos. Nagyon érdekes - és benyomásait se okunk, s jogunk kétségbe vonni - amit Heller egy 1996-os előadásában e tekintetben állít Molnár Ferenc, Déry Tibor és Lengyel Péter egy-egy regényéről. Geréb mint a parvenú, Nemecsek mint a pária zsidó - zsidótlanítva...) Hosszas lapszemlét lehetné összeállítani a Múlt és jövő Nyugat-anyagaiból, melyek mindegyike egy irányba mutat: „a Nyugat mint magyar zsidó elbeszélés”. A Nyugat az az intézmény, amely a „modernitás” jegyében szervezkedik, szervez és „artikulál” (a „modernitást” olyan tényezőkkel írva le, mint az előítélet nélküliség, a harcos antifeudalizmus vagy a legkülönbözőbb társadalmi osztályok képviseletének művész reprezentációja), ennek révén éri el azt - Kőbányai szerint -, hogy ősatyja lesz minden későbbi korszerű irodalmi lapnak. (Ezek közé sorolja Kőbányai a hajdani Mozgó Világot, amelynek maga is szerzője volt - beat-ügyekben mozgolódott ott a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján ám mint valahai szerkesztő állíthatom, hogy soha és senkiben meg nem fordult a szerkesztőségben a gondolat: „Istenem, a Nyugat örökösei vagyunk...) Nem valószínű, hogy Kőbányainak igaza volna, amikor totalizálja a „zsidó-szempontot”, ahogy az már régen, sőt már „a maga idejében” is nyilvánvaló volt (ha ez legfeljebb csöndes morgolódásokban jelentkezett), hogy a Nyugat a legnagyobb nevek ellenére sem a minőség etalonja, hiszen miközben saját szobrát faragta (gondoljunk sorozatos matinéira vagy „különszámaira”) mindenkit bekebelezett, mind kevésbé ügyelve a minőségre. Apró példa és nem a minőségi szempontok mellőzé230
