Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Balázs Géza: Élet és nyelv
megjelent a gyerekeknek. A délutáni jelenésnél jelen volt egy orvosnő is, akinek megadatott, hogy megérintse a Szűzanyát. Élményeiről csak ennyit mondott: Itt valami rendkívüli megy végbe. Ugyanezen a napon ment végbe az első csodás gyógyulás is...” A medugorjei kegyhelyről sokat hallhattunk a nyolcvanas években. Föltűnő, hogy ilyen „jelenések” általában történelmi krízishelyzetek idején keletkeznek. A jelenés: a szóban is benne van: jel. jeladás, figyelmeztetés... Kegyhelyeink, búcsújáróhelyeink története mindig jelenésekkel, csodákkal kezdődik. Mint Medugorje esetében is. A Baradla barlangban felhívják a figyelmünket egy érdekes cseppkőre. Azt mondják: egy emberi arc van a cseppkőben! Többször megnéztem. A cseppkőtiara (fejdísz) alatt egy „esőmosta“ (könnyáztatta?), egyébként cseppkőkristályokkal finoman vonalazott arc rajzolódik ki. Az arc egy nyakba húzott fehér stólából (a katolikus liturgikus öltözet egyik darabja; nyakba vetve viselt, kb. io cm széles szövetsáv) tekint ránk, illetve egy kicsit lefelé. A stóla fehér, a tiara és az arc rózsaszínű. Az arcon jól látható az egyik szemöldök és szem (a másikat a stóla vagy haj takarja), az orr, a félig nyitott száj. A fátyolozott arcvonalak ijedtséget, rémületet, esetleg félelmet, fájdalmat tükröznek. Az arc alatt összekulcsolt (imádkozó) kéz vehető ki. Mindezt akárki „beleláthatja“. Ennyi és nem több. Csakhogy az antropológus itt felkiálthat: Lám, így születik egy mítosz! Egy jelenés! A szemiotikus, a jeltudomány képviselője jeltermészet csodáját vizsgálná. Hiszen tökéletes, komplex jelről van szó: egy valóságos ikonról (képmásról), amely „cselekszik“ is, vagyis index: hiszen a folyamatos cseppkőképződésnek megfelelően fényes, „könnyezik“. Szimbolikus jelentése pedig az ismert hagyományból fakad. Azt hiszem, hogy a belső és a külső jeleket valóban nagyon kell figyelnünk, hallgatni rájuk, pontosabban az általuk bennünk keltett reakciókra kell érzékenynek lennünk. Ez vezet magunk megértéséhez. És erre tökéletesen alkalmas az élmény- és gondolatokat teremtő és termelő kirándulás. Ki-rándulunk a hétköznapiságunk- ból, megismerkedünk más értékekkel; s rajtuk keresztül jobban megismerjük önmagunkat. Jakucs László professzor, a Baradla barlang jeles kutatója ennyit mondott a jelenségre: „Legyen a cseppkőjelenség neve: Szemtanú. Mert ez a cseppkőarc mindent látott, amit mi utódok nem. Mindent tudhat a barlang történetéről: az ősemberekről, kannibalizmusukról, szertartásaikról, a középkori és újkori barlangjárókról, barlangi katasztrófákról, ott megfordult emberekről és állatokról.” A néma Szemtanú, az igazság tudója azonban örökre megőrzi ezt a titkot. A tudósok hipotéziseikkel csak megközelíthetik azt a bizonyos Igazságot. 175
