Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

ból. Megtudtam ebből, hogy Pilisi csakugyan kivételes tehetségű ember, rokonszen- vemet tehát nem pazaroltam méltatlanra. A tanulmány áttekintette Pilisi írói fejlődését, vázolta irodalmi jelentőségét, elém állította emberi és állampolgári arculatát is. Kedvencem hatalmas méretű portréján még egy árva szeplő sem mutatkozott. Nagy-nagy megelégedést éreztem.

Másnap korán reggel arra a kérdésre ébredtem: hátha Mecseki Rudolf velem együtt téved Pilisi Márton megítélésében? Igaz, hogy Mecseki szintén kedvenc íróim közé tartozik, de mégiscsak tévedhet. Ha valaki, hát egy író szubjektív alkat. Mecseki regényeit valósággal falom, jellemfestő ereje lenyűgöz, korfestő tehetsége példátlan. De mint kritikus mégsem csalhatatlan; közelebbről nem ismerem őt, van-e képessége megítélni egy írótársát, nem tudom. S lám, milyen szerencsém van: két nappal később egy irodalmi orgánumban hosszú elemző tanulmányt kaptam ’Mecseki Rudolf messzire világít’ címmel. A tanulmány áhítatos és lelkes szavakkal méltatta azt a hatást, melyet Mecseki részben utódaira, s részben elődeire tett, feltárta írásművészetének hajszálrugóit, kijelölte helyét az irodalomtörténetben, s elém állította Mecsekit, az embert, a kommunistát és a családapát. A tanulmány alatt Mátrai Samu neve állott.

Mátrai Samu! Istenkém, hányszor ejtett bámulatba gyönyörűséges költeményeivel! Rajongok érte. Sok évvel ezelőtt egyszer magam is elszavaltam ’Zúgnak a gépek’ című versét egy termelési értekezleten, s milyen sikerrel! Az én szívemben Mátrai Samu a magyar líra legjobb hagyományaival forrott össze. Gyűjteményes kötetét évek óta hordom magamnál, hogy dedikáltassam, ha találkozom vele; fájdalom, nincs rá remény, mert én a Hungária kávéházban szoktam feketézni, ő viszont a Belvárosiban. Mátrai Samu! Oly nagy visszhangot ver ez a név az én keblemben, hogy belégömyedek. Ha ő jól ítélte meg Mecsekit, akkor Mecseki nem tévedett Pilisi Márton értékelésében, s akkor én sem tévedhetek, amikor rajongok Pilisiért, lelkesedem Mecsekiért, és leborulok Mátrai előtt. Én a költészetnek hivatott értője nem vagyok. Én Mátrai Samu költészetét imádom, vannak rímei, melyeket soha elfeledni nem fogok, de életművének irodalmi jelentőségét s helyét a magyar lírában nem ismerem. Elvégre lehet valaki nagy költő, de irodalomkritikusnak gyenge. S még a kritikus sem csalhatatlan. Gyulai Pál is mekkorát tévedett olykor! De honnan szerezzek hiteles bírálatot Mátrai Samuról, a költőről, az esztétáról, az emberről és az állampolgárról?

A véletlen - mint már annyiszor - ismét a segítségemre sietett. Kedvelt irodalmi folyóirataim egyikében hosszú és elémélyült méltatást találtam ’Mátrai Samu most lesz ötvenhét éves’ címmel. Ebből világosan kiderült, hogy amidőn én Mátrai képét oly mélyen a szívembe véstem, nem kergettem délibábot. Mert Mátrai Samu valóban a legnagyobbak közül való, akinek minden sora márványba kívánkozik. A tanulmány meghatározta Mátrai helyét a magyar lírában, s elém állította őt mint költőt, mint forradalmárt, mint embert, mint állampolgárt és mint tekejátékost. Most már végleg bizonyos lett előttem, hogy irodalmi ízlésem helyes úton jár, s akit becsülök, nem ok nélkül becsülöm. A Mátrai Samuról szóló tanulmányt egyébként Pilisi Márton írta. Az én szeretett Pilisim.

Tabi nem volt művelt, sem különösebben olvasott, idegen nyelveket sem beszélt. Nyilvánvalóan hízelgett neki, hogy az „európai szellemet” késő viselő költők és írók

139