Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

állította magáról, hogy az üzemi bizottság elnökévé választották. „Ez kérem, fontos tisztség! Nagy felelősség! Mától fogva én vagyok az üzemben a harmadik ember! Nagy nap ez az életemben. Ha meggondolom, hogy a kapitalizmusban milyen ág- rólszakadt senki voltam, kérem...”, beszélt magáról a volt házmester, aki „elvi alapon” megtiltja a feleségének, Annusnak, hogy a professzoréknál „cselédkedjen”. Mintha a bemutatóig, i960 tavaszáig nem telt volna el már vagy másfél évtized, és a történelem nem cáfolta volna meg addigra a „szocialista egyenlősdi” illúzióját. Zsenda úgy beszél, mintha 1946-ot mutatna a naptár, és ő mondjuk naiv NÉKOSZ kollégista lenne, nem pedig az ötvenes éveiben járó, volt házmester. Karrierje amúgy több mint valószínűtlen: ahogy a darab egyik korabeli kritikusa megjegyezte, az Ü.B. elnöki tisztség ekkorra már réges-rég megszűnt.

i960 tavaszán az MSZMP hivatalos ideológiájának taktikusan megfogalmazott bírálata felüdülésnek hatott, újdonság számba ment. A Népszava ezt írta a bemutató után: „A darab a komédia műfajának megfelelően túlságosan kiélezve, de helyesen mutatja meg a dogmatizmus és a középosztálynál itt-ott fellelhető apolitikus magatartás másságait.” Vagy: „a reakciós típusú egyetemi tanárba tulajdonképpen a fia lát bele. Felismeri, ’reakciós’ volta apjának csak kényelmes gúnyája, egyénieskedő póza. Ellenpélda a darabban Zsenda Gyula, a jelszavakat, idézeteket fitogtató, zavaros képzetekkel rendelkező és éppen ezért szemellenzős Ü.B. elnök.”

Érdemes valamivel hosszabban idézni Komlós János kritikáját a Magyar Nemzet i960, április 17-i számából, aki a vígjáték általa rögtön megjósolt sikeréből több következtetést is levont. Egyrészt érteni vélte a darab „ideológiai képletét”, másrészt láthatóan vágyat ébresztett benne, hogy hasonló szellemű, „vidáman népnevelő” színpadi produkciót hozzon létre. „Tabi vígjátékában két valóságos, a mai életből jól ismert társadalmi típus áll szemben egymással: a régi vágású polgári értelmiségi és a friss öntudatú munkás. Baranyai-Burger professzor szaktudásával tisztességesen szolgálja a munkáshatalmat, de fejében, otthonában retrográd ábrándokat őriz. Ő az a bizonyos ’nem politizáló’ szakember, aki munkájával lojális, eszmeileg, érzelmileg, életformája és magatartása tekintetében azonban tartózkodó. Tabi humoros kritikája kiemeli ennek a társadalmi típusnak groteszk, anakronisztikus ellentmondásait, világosan bebizonyítja, hogy ez a kettős magatartás egyre tarthatatlanabb és tarthatatlanabb. Ellenpólusa a félig házmester, félig munkás, aki éppen most számolja fel kettős társadalmi létét és tudatát, aki éppen a szemünk láttára válik csak munkássá, sőt, Ü.B. funkcionáriussá. Ez a figura, minthogy helyzetében és szándékában jóval közelebb áll a rendszerhez, merthogy szájából igen sokszor a munkáshatalom igazsága szól, közelebb áll a néző szívéhez is. De Tabi benne is meglátja a még bírálható, groteszk vonásokat. Ez az ember még nem tősgyökeres munkás, még nem a hatalom igazi képviselője, de már kezdi felismerni a munkáshatalomból adódó helyzetét és a teendőit. Kezd ráébredni osztályöntudatára, de az öntudata még újkeletű, sok benne a neofita túlzása, szólamszerűsége, ’balos’ bizalmatlansága. Harcos mivoltából még lépten-nyomon előtűnik a kispol- gáriság. Sőt, Tabi éppen e figura ’öntudati’ kinövéseiben leplezi le a kispolgárt.”

Tabi soron következő darabjai (A nagy mutatvány, 1962; Az élet királya, 1965; Enyhítő körülmény, 1967, stb.). ugyanúgy erősen a korszakhoz kötődtek, mint két, kiugró sikere. Ezekben is szellemes volt a cselekményvezetés, és ültek a poénok, de

137