Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

„meseszövés”) kóros pontatlanság, a visszaemlékezés során az emlékek kiegészítése vagy cseréje nem valós, fantázia szülte elemekkel.” Ugyanakkor figyelemre méltónak találtam, hogy ez a szerencsétlen nő mennyire jól értesült olyan ügyekről, melyekről akkoriban, a hetvenes évek elején, csak kevesen tudtak Magyarországon. Valószínűleg a BM-es szeretője látta el információkkal, akinek a nevét nem sikerült megtudnom. Ezeket aztán a saját, évtizedes „felderítő munkájával” egészítette ki, kovácsolta váddá. Rögeszméjévé vált, hogy tönkreteszi a gyermeke apját, ezért mindent megtett. Engem is belekevert egy kitalált históriába, holott legföljebb ha két- szer-háromszor látott.

De azért tudta, ki vagyok, és rám osztotta a kéziratcsempész szerepét. Természetesen semmi ilyesmit nem tettem. És persze sem Nikodémusz Ellinek, sem pedig Tabi Lászlónak nem jutott eszébe, hogy közreműködjön egy ilyen akcióban. Másfelől viszont tény, ahogy éppen akkor, 1971 áprilisában jártam Párizsban, és éppenséggel el is vihettem volna a Mordvin naplót az orosz emigráns folyóirat szerkesztőségébe. Bizonyára vállalkozom is rá, ha megkérnek. Utólag is lenyűgözött Kuznyecov vakmerősége, aki bár orosz nemzetiségű papírjai voltak, harcolt azért, hogy zsidó lehessen, és élete kockáztatásával ujjat húzott az egész Szovjetunióval. A nagybátyám, a feleségéhez hasonlóan biztosan másképp vélekedett volna róla: valószínűleg őrültnek tartja, aki mindent elkövet azért, hogy végrehajtsák rajta a halálos ítéletet. Amikor a nyolcvanas évek végén, néhány évvel a halála előtt megmutattam Tahinak a Magyar zsidó című szamizdat folyóiratot, átlapozta, és röviden csak annyit mondott: „Hagyj békén vele. Annyi mindenen mentem keresztül, ez már végképp nem hiányzik nekem. De te is jobban teszed, ha kivered a fejedből az egészet, csak bajt hozol magadra.”

Tabi saját zsidó származására mindig csak közvetetten utalt, leginkább munkaszolgálatos emlékeinek derűs felidézésével. Egyébként nem akart tudni ősei hitéről, zsinagógába vagy a hitközség Síp utcai épületébe évtizedekig be sem tette a lábát. Érdemes itt ugyanakkor megjegyezni, hogy 1967 júniusa, a hatnapos arab-izraeli háború után, amikor felmerült a lehetősége annak, hogy a Ludas Matyit esetleg Iz- rael-ellenes karikatúrák közlésére kényszerítik, családi körben kijelentette: ha erre utasítják, nem vállalja, akkor lemond. Szerencsére a Kádár rendszere ezen a téren nem követte a brezsnyevi Szovjetuniót, meg a többi szocialista országot. A magyar szatirikus hetilaptól nem várták el, hogy kigúnyolja a zsidókat vagy Izraelt. így Tabit a sors újra megkímélte a nagyobb horderejű politikai döntéstől.

írásaiban elvétve utalt csak zsidóságára, vagy a holokausztra, s ebben a nemzedékéhez tartozó többi író és költő példáját követte. Politikai elvárást teljesített, vagy azért volt annyira diszkrét, mert úgy érezte, a közönség nyelvén nem tudná megfogalmazni az élményeit? Csak kedélyes epizódként, jelentéktelen közjátékként jelenítette meg munkaszolgálatban töltött éveit a Mit tud egy vödör? című humoreszkjében, melyet aztán sokszor előadtak.

Már említettem, hogy magam is részt vettem az 1942-es keleti hadjáratban, sőt dicsekvés nélkül állíthatom, hogy a legmagasabb rangú tisztekkel egy időben kezdtem szaladni visszafelé.

Mint egyszerű munkaszolgálatos vonultam be, de gyorsan emelkedtem a ranglétrán: előbb nyavalyás gazember, később rühes kutya lettem. Ez utóbbiként kaptam

133