Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

Körülnézett a lakosztályban. Az egyik benyílóban, faragott könyvespolc mélyén nagy alakú kötetet talált, mely a Lillafüredi fürdőújság 1933-as évfolyamát tartalmazta. Nicsak, itt akkoriban lapot is kiadtak? Beleolvasott a „Fürdőhelyi perspektívák” című cikkbe, melyet dr. Kállay Miklós, m. kir. földművelésügyi miniszter írt. Emlékszik, ő volt a miniszterelnök, amikor behívták munkaszolgálatra. Most Amerikában eszi a száműzöttek kenyerét. „Itt az ideje annak, hogy a magyar közönséget Lillafüredre rászoktassuk. A rossz viszonyok által teremtett kényszerhelyzetet nem szabad kihasználni, de fel kell használni arra, hogy a Bükknek ezt a gyöngyszemét a magyar fürdőközönség megismerje és megszeresse. Aki csak egyszer keresi fel Lillafüredet, az Lillafüred hűséges látogatója fog maradni akkorra is, amikor újra be- köszöntenek a jobb viszonyok. Ez nemcsak a helyes üzleti politika követelménye, de nemzeti kötelesség is.”

Nagy igazság. Nem avult el, hiszen ha akkor Magyarországon a viszonyok rosz- szak voltak, most még rosszabbak. Kérdés, hogy lesznek-e jobbak valaha is. A több mint két évtizedes fürdőújságban talált egy másik, figyelemre méltó cikket is. Szerzője dr. Antal István, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője. Már a címe is ígéretes volt: „A magyar író feladata”. Hogy került ez ide? Persze, volt itt akkor valami kongresszus, másokkal együtt vagy fél tucat klasszikus vett részt rajta, arra készült a különszám. Antal, akiből később háborús propagandaminiszter lett, saját, szónoki kérdésére kereste a választ. „Hogy politizáljon-e az író? Persze, hogy politizáljon. De ne olyan értelemben, hogy a napi politika elhullatott morzsáin rágódjék, hogy a hivatalos politikusok nyomába szegődve elkérődzék a mások által szélnek eresztett tiszavirág-eszméken, hanem szellemi zászlóhordozóként a jövőbe meredt tekintettel, függetlenítve magát a robotos mindennapok gondjaitól, szenvedélyeitől, előítéleteitől, utat mutasson a politikusoknak. Ezt várja mindenki a magyar írótól. Ehhez azonban az kell, hogy teljesen egybeolvadjon nemzetével, mint ahogy a szent pap istenével egybeolvad. Legyen művészetének gyökere mélyen beágyazva abba a rögbe, amelyből származott. Legyen a nyelve, a gondolkozása, a filozófiája jellegzetesen magyar, legyen fajtájának, nemzetének minden erényével ékes és minden álmával terhes. Mert az olyan író, aki nem hordozza lelkében atavisztikus erővel nemzeti elkötelezettségének kemény öntudatát, lehet kiváló stiliszta, artistaszerű szózsonglőr, de író, magyar író, a szó magasztos és igazi értelmében nem lehet soha.” Antal nem marad el Révai József vagy Horváth Márton mögött. Leckét vehetnének tőle a magyar írók, akik esküt tettek a szocialista realizmusra. Hiába, a legjobb szatírákat a történelem írja.

Sütkérezett a teraszon, Molnár Ferencet olvasott, evett, aludt és szeretkezett. Edit közben kiadós sétákat is tett a környéken, de ő ki sem mozdult az üdülőből. Idejött, mert Lillával befürdött, jutott eszébe az ostoba szóvicc. Három napig nem hallgatott rádiót, nem olvasott újságot. Jámboran és elvonultan élt a Bükk sűrűjében. Összkomfortos lakosztályban, napi háromszori étkezéssel azért kényelmesebb remetéskedni, mint egy fa odvábán. Minden szép és minden jó, de az erdei idillből is megárt a sok. Újra eszébe jutott, hogy lerövidíti az üdülést. De félt megmondani Editnek. Mit szólna hozzá, most, hogy összebarátkozott valami vidéki tanítónővel, és már együtt járnak kirándulni?

A szobában reggeliztek, utána a nő kitette a tálcát a piszkos edényekkel az ajtó elé, a folyosóra. Délben lementek ebédelni. Rögtön érezte, hogy közben valami meg121