Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 1. szám - Pelle János: A humorista

gyűlésén két napirendi pont volt: i. Új góré építése. 2. A kommunizmus építése. Mivel deszkájuk nem volt, egyből áttértek második napirendi pontra.” „Hogyan választották meg Hruscsovot a kommunista párt főtitkárává? - Elvtársak! Aki Hruscsov elvtársra szavaz, leteheti az egyik karját!” „November hetedikén egy szovjet munkás felhívja a pártitkárt és megkérdezi: - Szabad-e egy ilyen nagy ünnepen, mint a mai, nemi életet élni? A párttitkár elgondolkodik, és azt mondja: - Igen elvtárs, szabad. Csak ügyelni kell arra, hogy ne okozzon nagyobb örömet az ünnepnél!” „Magyarországra látogat Brezsnyev elvtárs. Hatalmas fogadás után, pihenésképpen a végighajt a Duna partján Kádár elvtársával, és elmélkedik: - Kellene valami olyat csinálni, aminek örül a nép. Megszólal a sofőr: - Hajtsak a Dunába, elvtársak?” És így tovább, vég nélkül. Harsány viccek, hosszú tömött sorban. Néhány talán az MDP vezetőihez is eljutott. De a „négyes fogat” egyik vezetője sem festett úgy, mint akinek van humorérzéke.

Tabi nem hallotta meg a vicceket, vagy legalábbis úgy tett, mintha nem hallaná meg őket. Az ötvenes évek első felében keveset írt a Ludasba, de mivel ez az állásával járt, instruálta a karikaturistákat. Megrajzoltatta Reakczy Jóskát, Rémhíres Hubát és Csabát, Lógós Lalit. Mindszentyt és az egyházi reakció reverendás képviselőit varjakként. Kulák Kelement és Zsíros Pétert, amint lebeszélik a parasztokat a békekölcsönjegyzésről. Titót, akinek a partizánjai felszabadították, a szájában vértől csöpögő bárddal, lánccal a nyakán. A világ javát akaró Visinszkijt, amint egy békeangyallal megtréfálja Marshallt. Majd az apokalipszis négy lovasát, Trumant, Rigdwayt, Achesont és Harrimant, amint kirobbantják a baktériumháborút. Nem ő találta ki ezt a tömérdek ostobaságot, és nem is tehet róluk, vigasztalta magát. De Gábor Andor vagy később Gádor Béla sem, ebben biztos volt. Hiszen ők is parancsot teljesítettek, amit nem tagadhattak meg. De akkor ki találta ki, mi legyen a „vonal”, amit a vicclap címlapján szerepel?

1948-től már nem volt olyan újság Magyarországon, amelyen legalább mosolyogni lehetett. A napilapok olvashatatlanná váltak, átitatta őket az ideológia. Ezt a természetellenes helyzetet azok, akik előidézték és fenntartották, természetesnek tartották. Révai József egyszer megkérdezte Gábor Andort, miért nem nevet mostanában a Ludas Matyin. „Segget nyalva nem lehet röhögni”, felelte a főszerkesztő. A Moszkvából hazajött elvtársak egymás között még ezt a stílust is megengedték maguknak. Négy évvel később, amikor már Gádor Béla állt a lap élén, valami kongresszuson szóba elegyedett Rákosival, a párt főtitkárával, és megkérdezte tőle, jól forgatja-e a Ludas Matyi „a szatíra éles fegyverét”. „Kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való”, felelte a kopasz pártvezér, akinek hatvanadik születésnapján émelyítő címlappal gratulált az újság, és bokros teendői után sietett. Úgy gondolta talán, hogy ha ideje engedné, jobb humoros lapot szerkesztene és írna, mint a jelenlegi munkatársak? Elképzelhető, hiszen Rákosi igazi besserwisser volt, mindig mindent jobban tudott. Talán azt hitte, a humorhoz is van érzéke.

A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége vette a fáradságot, és 1951- ben, egy elméleti állásfoglalásban kitért a Ludas Matyira is. Ez hangsúlyozta, hogy „az agitációnak éles fegyvere a humor és szatíra”. Ugyanis: „kevés olyan művészeti ág van, amely a széles néprétegekben oly eleven érdeklődést keltene, mint a karikatúra. A karikatúra a maga speciális rajzos, szemléltető, ábrázoló módszerével szórakoztatva nevel, tanít, tettre buzdít, megvilágít olyan, eddig még nem értett

97