Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Tari István: A forradalmasított talpnyalás éveiben

ötödik esztendejében járó) fiatalember, s ez a lap, a jugoszláviai magyar fiatalok hetilapja, hatvannyolc decemberétől, elsőként a Kárpát-medencében, színes borítólappal jelenhetett meg. Hornyik Miklós, mert róla van szó, így szerkeszthette rövid ideig a Kárpát-medence legszínvonalasabbá váló ifjúsági hetilapját, mely Németh László, Pilinszky János, Weöres Sándor, hogy csak a legnagyobbakat említsem, kéziratait közölte. Hornyik távozása előtt, 1974 őszén kért fel a Képes Ifjúság irodalmi rovatának szerkesztésére, melyet Garai Lászlótól vettem át, és így tanulhattam én is háromnegyed éven át a szerkesztők szerkesztőjétől a szakmát.

Nem véletlenül nyílt ki a szemem: 1975 végén hallgatott ki először a politikai rendőrség a zentai Kísérleti Színpad ügyében. Vicéi Károly írótársam és a Svájból hazatért Gordos Jenő, maguk köré gyűjtve a művészetek iránt fogékony középiskolásokat, Kísérleti Színpadot próbáltak alapítani Zentán, tartományunk egyik legmagyarabb településén, a Tisza jobb partján elterülő szülővárosunkban. Akkor, a két szerbiai tartomány megalakulása után, ügyeletes bűnbakokra volt éppen szüksége a titói rendőrállamnak. Viceiék erre alkalmasnak látszottak, hiszen a művészetek eszközeivel, a formaságok kifigurázásával, a párt megkerülésével, az ifjúsági szövetség megkerülésével, a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló dacos megnyilatkozásaikkal próbáltak meg kisvárosi környezetükre művészi hatást gyakorolni. A politikai rendőrség hatalmas erővel, a megfélemlítés nem titkolt szándékával, vettette rá magát a 18. életévüket éppen betöltő magyar diákokra, Viceiék baráti körére. Vicéit, Gordossal együtt, mondvacsinált vádakkal, államellenes tevékenységgel, ellenséges propaganda terjesztésével megvádolva, 1976 tavaszán, kirakatperben elítélték és két évre börtönbe zárták.

A délvidéki magyar írók, tankönyvekben szereplő, harmincas, negyvenes éveikben járó élő klasszikusaink hallgattak akkor. Tapintatosan félrenéztek, mintha misem történt volna. Nem akartak kikerülni a tankönyvekből, nem akartak lemondani még mindig viszonylag busásnak mondható tiszteletdíjaikról, nem akartak kegyvesztetté válni. Ezért hallgattak előtte is, amikor a Münchenben, 1972-ben, Vagyunk címmel irodalmi és képzőművészeti folyóiratot indító, szerkesztő, verseket író, 13 saját kötettel rendelkező, magyar érzelmű Sz. Kanyó Leonát másfél évi fegyházra elítélték, aki 1976 júliusában szabadult a belgrádi börtönkórházból.

A titói Jugoszláviában 1988 őszéig, a Balkáni Hentes színre lépéséig, érvényben volt a verbális delictum, a szavakkal elkövetett bűncselekmény; állambiztonsági segédlettel, folyamatosan kirakatpereket rendezve, nacionalizmussal, államellenes cselekedettel, esetleg kémkedéssel, stb., megvádolva büntették, félemlítették meg vélt vagy valós politikai ellenfeleiket, a másként gondolkodni merészelőket, a kisebbségi sorsban önazonosságukhoz következetesen ragaszkodó, ezáltal a jugoszlávságot közvetetten, magatartásukkal, életvitelükkel megkérdőjelező embereket.

Többek között ezért ment el a kedvem a hetvenes évek végén bármilyen irodalmi lap szerkesztésétől. Sziveri Jánosnak 1977 februárjában adtam át a Képes Ifjúság irodalmi rovatának szerkesztését, mely munka elvégzése addig a feladatom volt. Jancsi nagyon fiatalon gyermeket vállalva, családot alapítva, szűkös körülmények között élt. Gyakran ivott, úgy tudott a legkönnyebben fölszabadulni, ami néha jól állt neki. Tehetséges volt. Az általános iskola elvégzése után rövid ideig a mostari katonai gimnáziumba járt, a fegyelmet utálta, ám a pilótanövendékek között szerzett élményei jellemét, csapatépítő hajlamát döntő módon befolyásolták.

Nemzedékem a hetvenes évek végén került abba a helyzetbe, melyben irodalmi-hatalmi tényezővé válva, elfoglalhatta az Új Symposion szerkesztőségét. Párton kívüliek nem lehettek főszerkesztők. Sziveri János is főszerkesztői posztra való jelölése előtt lépett be a pártba. Költő volt. Csapnivaló politikai érzékkel. Nyilván meg is bánthattam őt azzal, hogy fél napig tartó rábeszélése után, ráadásul tanú jelenlétében, sem akartam beszállni éppen alakuló csapatába.

90