Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Szigeti Csaba: Szilasi László: Szentek hárfája

olvasói megoldásához, sem a könyv megértéséhez. (Szükségesnek tartom titok, rejtély és rejtvény /secret, mystere, énigme/ szigorú fogalmi megkülönböztetését.) És a szövegrészek vagy utalások sorát hosszan folytathatnánk.

A kötetről szóló írásában Selyem Zsuzsa azt mondotta, hogy ez igazi magyar történelmi regény (Élet és Irodalom, LIV. évf., 31. sz., 2011. aug. 6.). „/.../ mert kérem, ez a magyar XX. század történelemfilozófiája különféle egyéni meglátások és vakfoltok szerint elbeszélve, erős provokációkkal a jelen felé”. A szerzőnő igen felkészült és éles hallású kritikus, ezért is feltűnő ekkora mértéktévesztés. Kifejezetten történelemfilozófiai meglátást nem találtam a könyvben, csak néhány utalást a megtörtént események elbeszélhetőségére vagy el nem beszélhetőségére nézve, megmaradva nagyjából Hayden White problematizálásán belül (.A történelem terhe című kötet tanulmányaira gondolok). Szerzői ambícióként elhiszem, hogy valami ilyesmit célzott meg Szilasi Éászló. Azt is fenntartás nélkül elhiszem, hogy a könyv megírása szerfölött nagy örömöt jelentett az ő számára, de azt is tudjuk, hogy az alkotói öröm vagy gyönyör megléte semmit nem jelent az olvasói öröm vagy gyönyör létére nézve. Igen, több elbeszélő, pontosabban lejegyző terméke a fikción belül a kötet szövegegyüttese, és közöttük ott van a történelmi regények két hagyományos beszélői alakzata, a Szemtanú (itt: Makovicza Bálint) és a Szaktörténész (itt: Kanotti Norbert) is. A könyvről szóló kritikák némelyike valóban említette is a párhuzamot két lehetséges szaktörténészi iránnyal és módszerrel: a helytörténetírással és a mikrotörténelemmel. Nos, még e párhuzam is rendkívül pongyola, mert attól, hogy valamely cselekmények a múltban játszódnak, az ezekről írott elbeszélés még nem lesz történelmi. Ez a munka, a Szentek hárfája nem történelmi regény. Talán még csak regény sem, hanem legalább három regény nyersanyaga, alig megformált nyersanyag. Nincs társadalomtörténeti kiterjedése: a Fürjes-tanya szlovák, magyar parasztjairól éppúgy nem mond szinte semmit, mint a Kehrheim család arisztokratizmusáról. Éadik István élettörténete sem mondható társadalomtörténelmi szempontból jellemző biográfiának.

Igen nehéz négy történelmi időszakban, a Horthy-korszakban, a Rákosi-érában, a Kádár-korszak legvégén és az elmúlt húsz esztendőben felváltva „mozogni”. Ezt is, e mozgást hozzárendelések oldják meg, már Szilasinál, különféle fogalmazás- és beszédmódok hozzárendelései, hiszen más Makovicza Bálint hangneme, más Éadik Istváné, és megint más Kanotti Norberté. Ami csak fokozza a teljes szövegegyüttes belső szétesettségét. Elgondolkodtatott például, hogy a magyar szocializmus rendre megkapja a „kibaszott” jelzőt. De miért nem kapja meg ugyanezt a jelzőt a Horthy-kor- szak, vagy az elmúlt két évtized görcsös és vonagló kapitalizmus-kezdeménye? Pedig ettől csak egységesebb lenne a munka, és nem annyira az „átvezető szálak” erőltetésétől egységesebb.

De térjünk vissza a titokhoz, a rejtélyhez és a rejtvényhez! Ama nevezetes karácsonyi misét 1924-ben nagy tiszteletű ifjabb Éinderváry Károly celebrálta. A (SzH, 36) megjegyzése szerint a választott locus Máté 10:26 volt: Belzebubtól mint gazdától és háznépétől ne féljetek, „mert nincsen semmi olly elrejtett dolog, mellynek meg nem kell jelentetni, és nincs olly titok, mellynek meg nem kell tudatni.”

110