Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Pécsi múzsa - Tüskés Tibor válaszol Albert Zsuzsa kérdéseire
3 Pécsi múzsa TÜSKÉS TIBOR (1930-2009) VÁLASZOL ALBERT ZSUZSA KÉRDÉSEIRE Ahogy Pécs felé megy a vonat ezen a mostani hótalan Dunántúlon, a színek séformák, meg valamiképpen olyan tájat idéznek, ahol emberként lehet élni.., müveitfóldek-müvelt emberek... Néha egy-egy fácántyúk rebben fól a pálya mellett, s egyszerre megérkezik az ember Pécsre, a nagyvárosba, amely századok óta a magyar kultúra egyik központja. Mikor leszálltam a vonatról, Tüskés Tibor azt mondta, ez a világ közepe, aztán rögtön Rómáról kezdett mesélni. Pécsett lett és maradt Tüskés Tibor az az irodalmi személyiség, akinek oly sokan iesmerjük. Mégis, beleolvasván munkáiba látom, Balatonszántódon született, de az a helység tulajdonképpen nincs is.- Ügy van, mert az én matrikulámba bele van írva, hogy Balatonszántódon születtem, de valójában a közigazgatásban, a térképen, ez a hely nem található. Van a balatoni hajóközlekedésben Szántódrév, a vonat megáll Szántód-Köröshegyen, és volt egy Szántódpuszta nevű közigazgatási egység, furcsa módon nekem azt írták mégis a születési anyakönyvi kivonatomba, keresztlevelembe, hogy Balatonszántódon születtem.- Sok-sok családi emléket őriz az otthonában.- Apám vasutas volt, nagyapám is, sőt még a bátyám is az lett. Tehát mondhatom, hogy a családban tradíció a vasúthoz való kötődés. Apám Szántódra úgy került, hogy odahelyezték, onnét pedig azért jöttünk el, mert Szántódon nem volt iskola. Akkor a MÁV megtette azt egy érdemes munkásának, hogy, ha kérte, Szántódról behelyezték Nagykanizsára. Hat év volt csak a szántódi tartózkodás, aztán következett az a város, ahol apám és anyám is születtek. Tehát nekik ez hazatérés volt. Később derült ki a magam számára is, hogy apám valamikor verseket írt, és megmaradt az első világháborús naplója is.- Amit éppen mostanábant adott ki.- Ügy, hogy én újra bejárhattam azokat a színhelyeket, ahol annak idején ő, húsz éves katonaként, a román fronton harcolt. Ennyi volt az a talán irodalmi indítás, meg anyámtól szoktam hallani, hogy ő pedig tanítónő szeretett volna lenni. No most, ez a Nagykanizsa, az én diákkoromban... az elemi iskolát, meg a középiskolát itt jártam, ez összesen négy meg nyolc, tehát tizenkét év. Kanizsa akkor valójában kisváros volt, egy dunántúli kisváros. Nem megye- székhely, a megyeszékhely Zalaegerszeg volt, de ezt Nagykanizsa mélyen lenézte. Én úgy érettségiztem le Nagykanizsán, hogy soha mi a megyeszékhelyen nem voltunk. Én se jártam Zalaegerszegen, csak felnőtt koromban jutottam el oda. Nagykanizsában volt bizonyos tartás, büszke volt a történelmi Kanizsa várra, Kanizsa volt Zala megyében sokáig a fontosabb, az urbanizáltabb hely. Nagykanizsán jelentős üzletek voltak, volt csemegekereskedés, amelynek hajói jártak az Adrián, és keletről hozták a fűszereket. A Monarchia-beli Magyarországon ez nagyon fontos kereskedelmi hely volt. A fővárost, Pestet, a tengerrel összekötő vasútvonal is ezen keresztül vezetett. A Joyce Ulysses-e is Szombathelyen és Kanizsán át utazott az Adriára. A város egyetlen gimnáziumába írattak be a szüleim, piaristák tanítottak, és a mi osztályunk volt az utolsó végzős osztály, akiket még ők taníthattak, mert 1948-ban az iskolák államosításával meg a rend feloszlatásával ez a fajta oktatás jó időre megszűnt Magyarországon. 69
