Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Alexa Károly: Szövegek vendégségben… I.
Az Életünknek mindenki által elismerten kezdeményező szerepe volt abban, hogy az Illyés-féle ötágú síp napnyugati szólama is megszólalhasson idehaza, s hogy a nyolcvanas években mindinkább megnőhetett azon „disszidensek” száma (és reputációja), akik itthon is nyomdafestékhez juthattak, s hogy a rendszerváltozás kezdő éveire minden arra érdemes szerzőt megismerhetett a hazai olvasó- közönség. (Érdemes utalni arra, hogy Zalán Tibor volt a - kevesek - egyike, akik könyvismertetések sorával is közreműködtek ebben a misszióban.) Más kérdés persze, hogy az emigráció költői és írói miért nem tudtak érdemben integrálódni utóbb a magyarországi irodalmi életbe (miként kevés kivétellel az utódállamok magyar szerzői sem). Ebben a történetben külön - jóllehet későbbi - szál a Márai- recepcióé: volt, hogy egymás utáni lapszámokban is rendre találkozunk Lőrinczy Huba elemzéseivel, amelyek azután könyvekben összegeződtek. (Arra viszont nem tudok magyarázatot, hogy miként jelenhetett meg Márai-szöveg 1989-ben, hiszen a szovjet csapatok még itt állomásoztak, s ezt az író a publikálást kizáró tényként deklarálta, és az sem érdektelen, hogy ugyanebben az évben maga Habsburg Ottó is közread egy Márai-jegyzetet.) Ez a koncepció nemcsak a Magyar Műhellyel ro- konítja az Életünket, hanem a Mozgó Világgal és a Szivárvánnyal is. A mai elvadult és engesztelhetetlenül megosztott irodalmi élet mindennapjaiban olvasva az Életünk 1970-80-as szépirodalmi publikációit, egyrészt a politikai és stiláris nyitottsága a szívmelengető, másrészt a minőség iránti érzék, amit az akkor felpezsdült irodalmi életben innen a határszélről bizonyára nem lehetett könnyű érvényesíteni. Szombathelyen jelenik meg Ratkótól az örök antológia-darab, a Tánc, Simonffy tabudöntő könyve, a Kompország katonái, Weöres kései remeklése, A kétfejű fenevad, Krasznahorkai első novelláskötetének majd’ minden darabja, de közöl nagyszerű írásokat Vasadi Péter és Ambrus Lajos, Szőcs Géza és Sajó László, Dobai és Zalán Tibor stb., stb. is, majdnem mindahányan azóta is - napjainkig - megbecsült támogatói a lapnak. Mint szerkesztői érdem feltétlenül említendő az, hogy az Életünk nem elégszik meg azzal, hogy jeles szerzőktől sikerül kéziratot szereznie: ezeket „be is ágyazza” a többi szöveg közé - interjúk és könyvkritikák erősítik fel a szerkesztőség elkötelezettségét egy-egy író és költő mellett. Hogy hány „preferált” irodalmár jut szóhoz az Életünkben és hány mellé tesz ki erős hangsúlyokat a lap, azt kalkulálni sem érdemes. Lényegében jelen a van a kor teljes magyar irodalma. Itt vannak az idősebbek Weörestől és Takács Imrétől Száraz Györgyön, Fodor Andráson, Mészölyön, Konrádon és Eörsin át Szentkuthyig, Lászlóffy Aladárig és Cseres Tiborig, Páskándiig, és itt szép számmal, s nem feltétlenül „a lokális elnézés” jegyében a helyi-környékbeli alkotók (Gazdag Erzsi, Káldy János, Héra és Holdosi, Ágh István, Székely Ákos, Molnár Miklós, Pusztay János, Nagy Gábor, Nagy Gáspár stb.). És a nemzedéki lista? Szinte csak emlékezetből, de olyan jó emlegetni őket... Tóth Erzsi, Fábián, Céczi, Dobai, Zelei, Péntek, Markó Béla... Véletlenül velük 10
