Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Pécsi múzsa - Tüskés Tibor válaszol Albert Zsuzsa kérdéseire

nyékhez, amelyeket percemberkék fogalmaztak meg, és a történelem szele el is vitte.- Utána újra tanított?- Utána emelt fejjel visszamentem ugyanabba az iskolába, ahol korábban is tanítottam, a pécsi Janus Pannonius gimnáziumba, és egészen 1973-ig köztanári szolgálatot láttam el ebben az iskolában.- A monográfiái: Rónay Györgyről is írt, aztán Pilinszkyről, Nagy Lászlóról, aztán Csorba Győzőről, Kodolányi Jánosról. Volt, amikor azt gondoltam, hogy a költők állnak elsősorban ér­deklődése előterében, de most, hogy Kodolányit mondom, öt más, őt alighanem a dunántúliság magyarázhatja, sok mindenből tevődik össze egy ember érdeklődése. Ugyanaz a kritikus hogyan látja egyfelől Nagy Lászlót, másfelől Pilinszky t?Jó költő mind a kettő, de...- Igen, és hogy fér meg ez együtt egy kritikusnak, egy irodalomtörténésznek az asztalán...- Ezt meg tudom érteni, az én asztalomon is megfér.- Én azt mondom, hogy a különbségek nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Szóval a különböző értékek elviselik egymást, és nemcsak egy csodálatos barokk műtárgy, egy bú­tordarab, egy nagyszerű klasszicista bútorral és műtárggyal fér meg együtt egy lakásban, hanem azt hiszem, hogy különböző irányt, ízlést, ars poeticát vállaló költők is. Aztán én ezeket a könyveket valahogy úgy fogom fel, mint ahogy a festőnek is vannak portréi. Tehát a festészetnek is egy sajátos műfaja a portrékészítés, és ahogy a jó portrénak is egyik velejárója, hogy nemcsak az látható a képen, akit ábrázol, hanem egy kicsit benne van a portrékészítő keze vonása is. Tehát ezeknek a könyveknek, mindegyikének van valami sze­mélyes indíttatása. Hogy miért nem X-ről vagy Y-ről vagy V.Z-ről írtam, azt nem tudnám megmondani. De hogy miért ezekről az írókról készítettem ilyenfajta portrét, annak minden esetben van valamiféle személyes indítéka. Pilinszkynek az a varázslatos hangja, amit itt én egyszer Pécsen hallottam, mikor 1960-ban itt járt először. Vagy az, hogy Kodolányi bennün­ket, fiatalokat, magához közel engedett, hogy én Akarattyán fölkereshettem, és kéziratot kér­hettem tőle. Hogy miért Rónayról írtam, azt nem is kellene külön indokolni.- Kihagytam az előbb Illyést, Akarattyáról jutott eszembe Tihany.- Igen, Illyéstől is közöltünk kéziratot. O, aki párizsi is és dunántúli is egyszerre, a Du­nántúlnak Babits mellett, az egyik legjobb megfogalmazója. Hogy mi a Dunántúl. Én úgy gondolom, hogy ezekben a könyvekben talán sikerült az irodalom megközelítésének egy bi­zonyos módszerét is megvalósítani. Ezekben a könyvekben valami rokonságot az is teremt, hogy engem nem tudtak az irodalomtörténeti divatok lekötni. Se pozitivizmus, se szellem- tudomány, se avantgárdhoz való elkötelezettség, hanem értékeket kerestem, és az értékek al­kotóiban a személyiséget kerestem. Inkább lélektani jellegű megközelítést vállaltam, amikor ezeknek az alkotóknak próbáltam a személyiségét felmutatni, hogy mik azok az életélmények, indítások, amelyek ezt az egyedüli, egyszeri és egyedi életművet létrehozták. Ami a nevükhöz kötődik. Miért mások? Tehát én nem normatívához próbáltam mérni az ő műveiket, ideoló­giai rendszereket sem állítottam fel, hogy ahhoz szabjam az életművüket, hanem belülről pró­báltam megérteni, felmutatni, sajátos életük milyen volt, hogyan tudták azt az életművet létrehozni, amit létrehoztak. És ebbe többször - és ezt el is szokták a kritikák mondani az én könyveimről - nagy szerepet tulajdonítok a gyermekkornak. Tehát az, hogy Nagy László hol, mikor volt diák, hogy elmentem abba a pápai iskolába, kikerestem az érettségi bizonyítványát, és tudom, hogy mit felelt Pápán, amikor érettségizett, vagy hogy születhetett Pilinszky Bu­dapesten, a Bábaképző Intézethez tartozó szülőotthonban. Mit jelentett Kodolányi számára a szellemi szülőföld, az Ormánság, ami az ő életművében meghatározó, nemcsak az ormánsági témáiban, novelláiban, meg regényeiben, hanem a biblikus témájú, vagy a magyar történelmi 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom