Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek II.
Nekem meg csak egy bordó múzeumos kötényem lett, ezt az árusok, kézművesek kapják, akik a fesztiválok idején kirakodnak a palotaudvaron. Azelőtt, ha valaki kiabált velem, azt gondoltam, utál, és rosszat akar nekem, vagy rajtam tölti ki a dühét. Azóta, hogy ott az antik téren mindenkinek megbocsátottam, ha valaki kiabál, legelőször azt gondolom, valami fontosat mond, és a javamat akarja. Azt is tudom már, mit jelent, ha valamiből nem jut nekem, pedig kellene, hogy jusson, mert megígérték, és mert fontos. Azt jelenti, hogy annak a valaminek feltétlenül lennie kell, és nekem kell gondoskodnom róla. Én tőle, a kedvesebbik múzsától tanultam meg, hogy az nem külsőség, ahogy az ember kinéz. Neki minden nap másmilyen a haja. Másképp fésüli, másképp borzolja, ragacsozza, lehet, hogy még a szakállával is mindennap csinál valamit. Láttam a szép, fényes, friss éleket a haja mentén, a szakálla mentén. Antennák, eleven energiamezők. A ruha is ilyen, a mesemondó ruhája. Az is erőtér. Azt mondta a palotában egy lány, aki reneszánsz gazdasszonyruhát viselt, hogy ő maga varrta, hímezte, darázsolta a ruháját. Hímezni... azt én is tudok, de kiszabni, megvarrni, ahhoz kell majd valaki. Most megint kiabál bennem a mestermúzsa. Azt kiabálja, hogy védjem le magamat végre, ahogyan csak tudom. A védelem. A fonatok, a régi ruhákon a minél bonyolultabb fonatokat ábrázoló hímzések. Amikor jön a gonosz lélek, és ki akarja bogozni a fonatokat, hogy mögéjük kerüljön, és ártson, akkor a bonyolult csomókkal már nem boldogul. Fonatok lesznek az én ruhámon is, ahol csak kell. 52
