Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Kulin Ferenc: Túlélési stratégiák
„Midőn a renyhe társaság/ Bűzhödt állóvizében/ Üj bűnök miliárdjai / Vannak ke- letezőben;/ Midőn a munka és vagyon/ Egymástól messzi esnek,/ És a tökélyre vitt csalást/ Mondhatni rendszeresnek // Midőn a gazdag megkövül/ És a szegény elfásul.../ Egyszóval a polgárodás/ Fordul reánk csapásul:/ Akkor elétör egy vad nép/ Szilaj vére s erénye/ És elborít, mint a tenger/ Hullámi, vagy fövénye.” Arany stílusa retorikus, nyelve metaforikus (’népáradás’, új Prométheusz’), világképe - a kálvinizmusra emlékeztetőén - vallásos, de történetszemléletének diszkurzív logikájával ahhoz hasonló konklúzióra jut, mint az uralkodó eszmék természetét tanulmányozó Eötvös József. Eszerint az emberiség sorsát nem a kitűzött célok és elvek, hanem örök törvényszerűségek - adott esetben azok az antropológiai sajátosságok határozzák meg, amelyek mindennemű politikai programmal, civilizációs projekttel szemben az ember kultúra alatti természetét juttatják érvényre. Arany a puszta létezésért s az anyagi javakért folyó gyilkos versengésben ismeri fel a politika hatalmi céljainak legmélyebben rejlő mozgatórugóját, Eötvös a primitív vallási fanatizmustól lényegileg nem különböző spirituális hajlamokban: a világmegváltó eszmékért való kritikátlan rajongásban mutat rá a politikai forradalmak hol anarchiába, hol despo- tizmusba fulladásának végső okára. Nem azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen belső feltételek hiányoztak a magyar ’rendszerváltás’ sikeréhez, hanem azt: miért szükség- szerű, hogy minden mozgalom, amely az ’uralkodó eszméket’ - a szabadság, az egyenlőség, a nemzetiség eszméit - tűzi zászlajára, csak újabb és újabb típusú diktatúrák kialakulásához vezethet. A modern Európa eszerint már a francia forradalommal irányt tévesztett, hiszen uralkodó eszméi az első pillanattól feloldhatatlan ellentmondásban voltak egymással. Aki szabadságot akar, nem akarhat egyenlőséget, aki egyenlőséget kíván, nem kívánhat szabadságot, aki pedig a nemzetiség eszméjére esküszik: nem állhat ki sem az egyenlőség, sem a szabadság ügye mellett. Eötvös lenyűgöző alapossággal dokumentálja tételét, számunkra mégsem annyira a diagnózisa, mint inkább a prognózisa - mondhatnám: jóslata - a figyelemre méltó. A XIX. század közepének eszmei és politikatörténeti korrajzából előre vetíti a 20. század minden borzalmas fejleményét: a három ’uralkodó eszméből’ - a kommunizmusból, a nacionalizmusból és a liberalizmusból kisarjadó pártpolitikai képződményeknek és hatalmi monstrumoknak a világhatalomért folytatott élet-halál harcát. Tegyük fel újra a kérdést: mi köze mindennek a túlélési stratégiákhoz? Nos, az a szellemi magatartás, amit Arany lírikusként, Eötvös teoretikusként képvisel, a stra- tégikus gondolkodás legelemibb, egyszersmind a legmagasabb rendű ismérveinek felel meg. Mert sem a múltat feldolgozni, sem a jövőt tervezni nem lehet annak a jelenvalóságnak a pontos ismerete nélkül, amelynek a szorításában élünk. Ne feledjük: Arany és Eötvös nemzedékét ez az okos illúziótlanság és bátor szkepszis tette - és csakis ez tehette - képessé arra, hogy adandó pillanatban folytassák azt az építkezést (Arany a Tudományos Akadémia élén, Eötvös mint kultuszminiszter), amelyet Szé- chenyiék kezdtek el, s amelynek maradandóságáért Batthyány Lajos és az aradi 13- ak az életükkel fizettek. 76
