Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Hárs György Péter: A bal lator

Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz, erényt pirító, tisztakezű gonosz - te hallgatál kővé meredten, míg az erény nyavalyogva koldult.

Előtted állt a pálya szabad tere: hitért cserélni drága, derűs jövőt, egy szódra várt csak a kegyúr ott, - s félrelököd nyomorult jutalmát.

A jobb lator még aznap a mennybe volt, s bizony mondom, te itten a földön is, meg sem halál, már ott valál te, még mielőtt letörék a térded.

S hogy néma lett az agykoponyák hegye és az olajfát porzivatar véré, s indult a föld s hasadt a kárpit: két nagy, erős merevült a gyász-fán.

Egyik te voltál és a nagyobb, dicsőbb ő volt, a véres, összeköpött zsidó, ki néma fejjel dőlt le, büszkén, és akihez te sosem könyörgél.

Visszatérve az álomsorozathoz: adódik a kérdés, hogy kik is ezek a szereplők lelkünk színpadán? Könnyű lenne azt válaszolni a hármasság alapján, hogy az ösztönén, az én és a felettes-én. De Kosztolányi versében is megszólal a költő, és ott van a „kegyúr”, Pilinszky írásában is ott van, aki látja a képet, ott vannak a katonák. Talán mégis Stekelnek van igaza: a bal lator a jobb, mert ő az elfojtott erkölcsiség dacos megnyilatkozása a fennen hirdetett morállal szemben. A másik lecsupaszított én - mert az egyik Krisztus - aki Kosztolányinál pőre öntudattá, még ha bűnös öntudattá is válik, és Pilinszkynél a magából kivetkőzött, mélyebb rokonságban van a Megváltóval mint a jobb oldali megváltott.

A kriminalitás vállalása Kosztolányinál és a szexualitás vállalása Pilinszkynél, mint az elfojtott erkölcsiség megbotránkoztató szembeszegezése egy földtől elrugaszkodott morállal - a földi emberi lét vállalása. Az ige testté lett.

44