Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Papp Dénes versei

PAPP DENES

Ütközések

I.

Harmadik elemis voltam, egyik sietős reggel az iskola halijában köszöntöttem J. bácsit, mindenki ezermesterét, amint az udvarra nyíló ajtót bütykölte éppen.

A nagyszünetben rendszerint nagy, lármás csapatokba verődve tódultunk ki a szabad ég alá, de aznap valamiért csak egyedül futottam.

És amikor a kilincs nélküli tolóajtóhoz értem, két kezem

magam előtt tartva, lendülettől hajtva vártam a begyakorolt,

szinte megszokott mozdulatot, egy lökést az ajtó vastag üvegére,

közvetlenül a fémpánt alatt, mert azt nem értem el,

akkor eszembe jutott J. bácsi, aki néhány órával azelőtt még

pontosan azon a helyen guggolt, és már tudtam,

hogy az ajtóban egyáltalán nincsen üveg. És még mielőtt

a betonra zuhantam volna, hogy aztán véres szájjal

és törött metszőfogakkal induljak tovább, azelőtt még,

hogy az első sikító tanárnővel találkoztam volna, és jóval azelőtt,

hogy az ajkaim belső oldalába fúródott csontszilánkokat egy hosszú

fémcsipesszel kiszedegették, még ott, zuhanás közben

megfogadtam, hogy ezentúl jobban figyelek a részletekre.

Első estém volt B-nél, megkérdezte, hogy van-e kedvem vele tartani, virágtartó kaspót vitt egy lánynak.

Lekapartuk az autóra ráfagyott havat és elindultunk a jeges úton, lábamnál nyugodt, barna kutya feküdt, a lejátszóból dél-amerikai zene szólt. A második vagy harmadik kanyar után föltűnt a hirtelen támadt csönd, aztán az, hogy már nem gurulunk. A kutya nyüszítve mászott a képembe, megnyitottam az ajtót jobb kezemmel, mire azonnal elszaladt. Ekkor vettem észre a betonoszlopot, mely velem szemben állt, az autó első része egészen átkarolta. Balra fordítottam a fejem, ahol B. emelkedett föl a kormányról, majd rám nézett, és megkérdezte, jól vagyok-e. Néhány bordám fájt, de tudtam,

II.

39