Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Szabados Árpád: Piars Tomaszról
elénk, hogy a cukormáztól fuldokolva rádöbbenjünk annak valódi, keserű ízére. Kétségtelenül a médiákban megjelenő borzalmakra utal, de azok nem priméren, hanem a személyes élményeivel ütköztetve jelennek meg. A valódi fájdalom giccses, teátrális megjelenése különös megközelítési problémát vet föl, nevezetesen: mit érhetünk el a magunktól való eltávolítással? Pontosabban, ha a giccs idézeteként jelenik meg, úgy, mintha valódi volna, akkor megszüntethető? Másként: a festett vércsepp fölöslegessé teszi a valódit? Több kérdés nem lévén azzal kell folytatnunk, hogy az alkotói szándék világos: amit lát és amit láttatni akar, az különbözik. Ennek a konfliktusából a számára üzenet értékű jelenségek mellett kötelezi el magát. Időlegesen próbálja a saját szellemiségét háttérbe szorítani, hogy közléseinek direktsége ne oldódjon fel valamiféle bonyolultabb, elvontabb közlésformában. Mindezek ellenére, szakmai szempontból korántsem egyszerűek a rajzai. Például az egyik, sokat használt legtriviálisabb motívuma a tetoválás. Utalás- és jelrendszere rendkívül szerteágazó. (Megjegyzendő, hogy az utóbbi évtizedekben a világ egy-egy nagyobb városában egymástól stilárisan és motívum-használatban is elkülönülő iskolák működnek. Tattoo magazinok jelennek meg). Művészi rangra aspiráló változataival is találkozhatunk. Piars Tomas a tetoválás klasszikus formáját használva a szöveggel átértelmezi a képet. Például, Hitchcockra utalva a DREA(D)M félelem és álomként is olvasható. Tetoválást említettünk, pedig gyakrabban a testfestésre emlékeztetőén jelennek meg a motívumok, írások a figurákon. Festésről beszélünk, pedig nem az. Az ecsetnyomokat ugyanis aprólékos rajzolással utánozza. A híg festék, hol erősen, hol lágyan tapadó, párhuzamosan hullámzó, hurkolódó, majd lecsorgó nyomát. Az említett, lassú reproduktív munkával a gesztusfestészet megismételhetetlen, általában dinamikus, gyors nyomhagyását teszi idézőjelbe. Ugyanígy bánik a festékfújással, amikor a graffitikre jellemzően, spray-nyomokat helyez el egyik ironizáló rajzán: a negyvenes éveit taposó, „faragatlan úr” testén és öklén. Előadásmódjának eszközeit, használatuknak finom változatait nehéz volna felsorolni, hisszen közel háromszáz rajzon fejlesztette és variálta őket. Egy elemnek azért szorítsunk helyet. Szemben a festészet szokásos fotóhasználatával, mellőzi az objektivitás látszatát is, szabadon írja át őket a kifejezési szándékának megfelelően. Eleve eltér tőlük a szín- használattal (mindig sötét, lila és kék tartományokban mozog, kivétel a vörös, egy- egy kisebb, hangsúlyos jelnél.) A rajz textúrája sem emlékeztet az előképekre, a kiegészítő motívumok jelentése pedig gyakran ellentétes az eredetivel. Például, lehetetlen, hogy a kisgyerek szeméhez közelítő ecset átszínezze azt. Egy másik képen a szeméhez hasonló színt lélegez be a fiatal lány. Nehezen megfejthető, hogy miért. Meghatározhatatlan, tárgyi vagy viszonyítási pontok nélküli térben, egyedül végzi a műveletet. Egyszerű volna azt mondani, hogy asztmás vagy valami betegsége van, amit a szín belélegzésével gyógyít, de az efféle értelmezés sántít, helyesebben vulgarizál. Könnyebb megfejteni a hanyatt fekvő kislányt ábrázoló rajzát. Csuklója közelében vágott seb. A másik kezéhez közel, - abból kihulló? - levél vagy toll. A seb felőli éle piros. Semmi kétség, a levél-toll okozta a sérülést. Fontos eleme a rajznak, 36
