Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Oláh András versei
2 2 2 2 OLÁH ANDRÁS a felébresztett félelem eluralkodott rajtunk a tettetés szorongásod mindent megmérgezett beteg szeizmográfom lettél rám alvadtál mint a vér s ha tekintetem a zebrán átkísért mindannyiszor elvágtunk egy köldökzsinórt- mégsem haltunk bele: magadba gyűrtél mohón újra és újra mint amikor nagylánnyá avattalak minden más hamis volt az utca a ház a nyakadba lehelt csók jöttél valahonnan idegen arccal kézen fogtál hogy el ne vesszek villamoskocsikat ringatott a kiskörút és szakadt bélésű kabátját ránk terítette az esőbe hajló mocskos délután mintha téged akarna feszül az erek falán a mész dobhártyát feszítve lüktetnek a sebláz diktálta NEM-ek jobb hallgatni azt hiszed lassan kicsúszik a zárból a kulcs a lépcsőkorlátba kapaszkodsz mintha téged akarna a mélység meleg és borzongató benned vigasztalan eső esik nem érted a biccenő emlékeket felállsz némán körül se nézel- vakok próbarepülése ez 33
