Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6-7. szám - "minden amit ír olyan, mintha ő írta volna". Alexa Károly és Bokányi Péter beszélgetése Tóth Erzsébet munkáiról

kái nem, s így teszik teljessé a lét- és világértelmezést. Tóth Erzsébet mellett Ra- kovszky Zsuzsa vagy Szabó Magda művét említhetnénk, mint olyanokat, amelyek szintén az ilyen értelmű nőiséget hordozzák, „úgy emlékszem nyár volt vagy tavasz / mert egy szál ruhában mentem / Kiss Irén azt mondta nagyon szép a hajam / festem-e/ bevallottam hogy festem / nem baj nem látszik mondta Irén”- szól a Lakitelek egy részlete. A szövegnek ez s az ehhez hasonló részei segítik megérteni például azt, hogy miként éljük meg a történelmet, illetve hogy miként is működik az egykorvolt jeleneknek, a múltaknak a történelemmé írása. A jelen horizontjából értelmezhetetlen a dolgok jelentősége: a történelem „egy szál ruhákból”, „szép hajból”, másutt temetésen viselt kosztümökből „rakódik össze” - hogy aztán több év távlatából legendává, mítosszá: történelemmé álljon össze.

A. K. Milyen is tehát a Tóth Erzsébet-vers? Nem szeretném felmondani kritikai befogadásának három évtizedes történetét, ezért azzal próbálkoztam, hogy kiemelek egy karakteresnek tekinthető költeményt és annak elemzésével próbálok utalni a teljes lírai életműre. Itt vannak a címek - és ez azért bizonyos értelemben életmű mustra is -, és előttünk a „kezelhetetlen” sokféleség. Óda a kézíráshoz, Lakitelek, Szingli, A macskaversekből, Szégyen nélkül, A macskaözvegy, Farkas utca, Tekintetedben a tekintetét, Chicago blues, A csont különös anyag, Azt a zöldpengét, Oroszkórház, Rossz környék stb. Eltérő élménykörök, más és más érzelmi viszony a témához-tárgyhoz - ami közös az talán a nyitottság, a készség minden élmény befogadására meg a hallatlanul finom és állandóan kontrollált egyensúly az elbeszélő elemek és metaforikusság között.

És éppen ez utóbbi versalkotó tényezőt, azaz a sűrítést vélném (Hozzád hasonlóan) a Tóth Erzsébet-vers legjellemzőbb alkotóelemének. Ez a vers és a valóság viszonyának - fogalmazok ilyen „korszerűtlenül” - meghatározó ismérve. Honnan is sejthette volna a költő, hogy merre fut az életmű, amikor első kötetének ezt a címet adta: Egy végtelen vers közepe. Minden vers „az” - a pillanatnyi „középpontja” a létezésnek, ami sors és poézis egyben. Nincs „egyetlen” vers: életmese van, ami ugyanakkor verstörténés, és amit nyelvi-képi sűrítmények tagolnak - számos formában: metaforák, axiomatikus állítások, önmagukon túlmutató rögzített látványok stb.

„... szaloncukorszemmel / bámulnak rám az idegenek”, „Olyan szép vagy mint Lengyelország”, „a babviráglélegzetközelből”, „az én szív-kémiám: akácszomorúság” „a szeptemberi nehézkes paraszt ikebanák” „mielőtt a szél művészi tornája / az aranybetűs szalagokkal megfojtana”, „az orgonák hajamba szagolnak”, „csak látni fogom a világot / némán, szelíden / mint akit derékig földbe ástak” „mint egy fáradt detek- tíwel, beszélgetek az estével”, „tőrbecsalt mosoly”, „ezt a verset is egy tetszhalott férfi / mint könnyű, nyári inget magára veszi”, „kifésülöm hajamból ujjaidat”, „ahogy múltszázadi nők összeroskadnak / könyvekbe préselt virágok alatt”, „a kórházi virágcsokrok egykedvűségében”, „Nem könny ez, csak a hosszú nézés.”, „állok mint egy merénylet / kés a délután hátában”, „nincs más takaróm csak szempillám fedezéke”, „ünnepélyesen eltűntetni a nyomokat / ahogy a ballagásra földíszített tábláról / le81