Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6-7. szám - Nagy Gábor: Egy gramm papír. Tóth Erzsébettel beszélget Nagy Gábor
Ki ül a végtelen vers közepén? Tóth Erzsébet születésnapjára A címben félteit kérdésre végtelenül egyszerű a válasz, és pokolian nehéz. A válaszadás végtelen egyszerűsége: Tótíi Erzsébet, aki a végtelen vers közepén ül. A válaszadás pokoli nehézsége: ki is Tóth Erzsébet, alti a végtelen vers közepén ül, és mit csinál ott. Aztán megint egy végtelenül könnyű és egy pokolian nehéz válasz kínálkozik a válaszadás kényszere által fcltolult dilemmára. Tóth Erzsébet költő, hangzik az újabb végtelenül egyszerű válasz, és azért ül ott, hogy a vers végtelen folyamából kivágjon részeket, szakaszokat, és azokat közzétegye. De ki Tóth Erzsébet, a költó, aki ezekben a kivágatokban, versként felmutatható jelenségekben definiálja önmagát és a költészethez való viszonyát? - fogalmazódik meg azonnal a pokolian nehéz újabb kérdés a válaszban.. .Játszhatnánk tovább T. E. első kötete homlokára talált pontos és kemény metaforájával, de nem kerülünk így sem közelebb ahhoz a személyhez, illetve ahhoz a jelenséghez, akit és amit megcéloznánk, céloznánk abbéli okból, hogy a személy kerek születési évfordulóhoz érkezett el, és ennek az évfordulónak a tükrében akarva-akaradanul a műre, a jelenségre is rá kell látnunk, akkor is, ha itt és most nem fogunk róla beszélni. Aber, mondaná az indián, az ő esetében igen nehéz különbséget tenni személy és jelenség között, mert a személy pályára lépése pillanatától jelensége, így ösz- szetévesztheteden szereplője, szerepjátszója a magyar költészetnek, akinek ugyanakkor műve a mai magyar költészet egyik legszemélyesebb, legszcmér- mcsebb hangokból felépített megnyilvánulása. Mint ilyen, így akár lehetne nagyon elavult is, a mai divatos trendekhez hozzárendelve. Hogy nem az, azt a személy kivételes érzékenysége és finom (korjdistanciákra állandóan képes, örök készenléti állapota biztosítja. Amúgy meg, mi sem áll távolabb ettől a költőtől, mint a divatok utáni kapaszkodás, a majmolódás, kanonizálok múlékony makogásához igazodás, azokhoz, azoknak megfelelés. A makacs Következetesség, amellyel végighaladt eddigi pályáján, akár felmutathatná ót férfias jelenségként, de ennek ellentmondana, hogy minden porcikájából süt, elóragyog a nőiesség. Jófajta, termékeny szélsőség ez jellemben, műben, a kettő összefüggésében és egymást feltétclezettségében, keménység és lágyság, szilárdság és törékenység, fegyelem és a szétomlás, a szétosztás örökös forró s talán buja, csak nőkben önmagára találó vágya. Amikor feltűnt a költészet peremén, mindenki nagy reményeket fűzött megjelenéséhez. Elementáris költői erő jelent meg vele ebben az elbágya- dásra, lelohadásra mindig hajlamos (s ezt erényként felmutatni igyekvő) irodalomban, robbanásra kész metaforákban fogalmazott a Icgkczdetektól fogva, szép volt, karcsún és telten hajladozott a I Iungária tőle gyakran felforrósodó márványai között, és vágyakozva döngték körül kis és nagy méhecskék, dongók, mindenféle szárnyas, vagy magukra szárnyat képzelő (élőlények. .. De mielőtt visszacsúsznánk a nosztalgiázásba, álljunk meg! Az akkor induló, Arctalan nemzedéknek nevezett, nemzedékké soha össze nem állt társaságnak - ma Elveszett nemzedéknek hívhatnánk őket (ha nem én imám ezeket a sorokat, akkor: hívhatnának bennünket) - mára ó, a kevesek között, az egyik talpon maradt tagja. Minden értelemben. Mármint, hogy él, mert sokan meghaltak, mármint, hogy dolgozik, ír, szerkeszt, mert sokan elhallgattak vagy visszavonultak, gondolkodik, véleményt alkot, amikor egyre többen csak visszaböfögik, gondolkodás nélkül, a számukra felkínált in- gyen(szellemi)kajákat - mikor melyikre van kedve, vagy inkább lehetősége. Ha sorsa, belső-külső kényszere úgy hozza, évtizedre elhallgat. Aztán, amikor megszólal, ott folytatja - látszólagosan -, ahol elhallgatása előtt abbahagyta. Mert az ó elmozdulása - lévén kivételesen erős alkat a költészet műveléséhez - csak a nagyon odafigyclók számára észrevehető, így dekódolható, fontos és irányokat felmutató. Összegyűjtött kötete a közelmúltban jelent meg - fontos és kikerülhetetlen tomus. Benne a múlt - a „Kádár gyilkos” mondatnak megfelelő politikai be- és kijelentésektől az emberéletének legbensóbb, legtörékenyebb, legféltettebb pillanataiig. Amit írni akarok, arra most térnék rá. Nincs hozzá elég helyem - talán lesz hozzá majd, máskor, talán épp itt, elég időm. JóTóthom, kezdeném a levelet, ha írnék neki,JóTóthom, mindegy, menynyi elmerült időre mutatnak rá a letépett naptárlapok, csak dolgozz tovább! Ez a te, ez a mi dolgunk. S a többi? Hirtelen nem tudom. Egy pohár vörösbor, emelem feléd, élj sokáig, még... aztán, meglátjuk... Zalán Tibor Elet és Irodalom 2011. augusztus 26. 57
