Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte
olvas A zsidó Jézus címmel. Amikor megtudja, hogy a dolgozat szerzője egy szépséges nő: Lou Andreas-Salomé, aki szintén Münchenben tartózkodik, elhatározza, minden áron meg kell ismernie a szerzőt. Lelkesedése nem lohad, pedig egy évet kell várnia arra, hogy Lou fogadja. És a türelem, rózsát terem. Szerelmesek lesznek egymásba. Lou kapcsolata Rilkével minden vonatkozásban kiteljesedik. A szerelem kölcsönös. Oda-vissza átadódik. Münchentől nem messze, Wolfratshausen városkában Lou házat bérel, ahol a szerelmespár egy hónapon keresztül, életük legboldogabb óráit éli. Napokon át a sötét szobába bezárkózva szeretkeznek. Testüket csak a spalettából kivágott szíven áthatoló, vibráló fény világítja meg. Rilkében már ekkor megfogalmazódik „az életem csak azt az utat tudja bejárni, ami hozzád vezet, tőled függ, hogyan fogadod”, és Lou így emlékezik „éveken keresztül a te asszonyod voltam, mégpedig azért, mert Te voltál nekem az első”. Az egymástól való és a szerelmi eltávolodásuknak több oka is lehetett. Ott volt mindjárt a korkülönbség. Rilke tizennégy évvel volt fiatalabb nála. Egy idő után Lou már sajnálatosnak tartja, hogy egyben a szerető és az anya szerepét is be kell a költő életében töltenie. Meg aztán jönnek a „valódi” szeretők. Rilke megmarad, mint barát. Aki viszont ezt a szerepet nagyon nehezen vállalja. „Te vagy a leganyásabb anya. Nő létedre olyan vagy, mint egy férfibarát. Egy asszony, akit nézni kell. Gyakran olyan vagy, mint egy gyerek. Törékenyebb, gyengédebb vagy, mint akit eddig ismertem. Kemény vagy, amikor harcolnom kell veled. Magasságod áldás, szakadékod romlásom.” Rilke számára Lou egyszerre volt az esztétika szellemi és a szerelem testi művésznője. Tudta, nemcsak tehetségesnek, de szerencsésnek is kellett lennie ahhoz, hogy valaki az ágyába kerüljön. A fiatal költő még tovább megy, cizellál, amikor úgy áradozik, hogy akit Lou ágyába fogadott, az attól kezdve jobban értette saját magát. Az a nem egészen két év, amíg együtt éltek, Rilke számára a költői-írói út megtalálása volt. A válás után Loutól Rilke is megkapja a magáét „Az emlékekhez egész életemben hű maradok, az emberekhez soha.” Az írás elején az egoról beszéltem. Annak kialakulásáról, hatásáról a lélekre és rajta keresztül a külvilágról. Egy nő életét követve láthattuk, hogy a testi élmények, az öt érzékszerv által közvetített valóságkép, neurológiai folyamatok és az ösztönök mind behatással vannak a lélekre. Gyakran hiába az individuum, mert az oktatás és szociális programozás tovább formálja, megváltoztatja az egyént. És lelkét. Hogy megmaradjon annak, aki, maszkot ölt magára. (A maszk Rilke költészetében és prózájában is feltűnik. Néha már maga az élő arc válik maszkká. Ez az arc az emberről többnyire csak a befelé fordulás során, és a magányban hullik le.) Hogy is volt Lou- val? Maszkot viselt? Ki ismerhette azt az arcát, amelyet befelé fordulása során hordott? Ezt rajta kívül senki nem tudhatja. A megfejtésben talán segít David Hume (1711-1776) állítása: „Vágyaink, hajlamaink, mint biológiai tények elemezhetők, de nem ítélhetők meg racionalitásuk mércéje szerint.” Láthattuk. Az, hogy pl. férjhez megy Andreashoz, nyoma sincs racionalitásnak. Akkor mihez? Kant szerint, a cselekvés racionális motívumai semmiképp sem adódhatnak hajlamainkból. Még a természeti törvények sem szolgálhatnak alapul az ész törvényadásának. Ennyire öntörvényű volt Lou intellektusa? Hume viszont azt mondja: „Az ész sem előidézni, 50
